Barion Pixel 3 csillagjegy, akikre szeptemberben szerencse vár – Coloré

3 csillagjegy, akikre szeptemberben szerencse vár

2022. 09. 01.

A szerencse forgandó, és aki a nyári időszakban úgy érezte, nem annyira volt a sors kegyeltje, azok számára ősszel fordulhat a kocka. Nézzük, mely csillagjegyekre hullik a falevelek mellett a szerencse is idén!

Akárcsak a csillagjegyek, a szerencse is elég mitikus, rejtélyes fogalom, sokan úgy vélik, külső hatásokra következik be, és az ember nem tudja alakítani, befolyásolni.

csillagjegy
Forrás: Northfoto

Mások viszont arról vannak meggyőződve, hogy a szerencse nem más, mint egy belső vonzás, amikor nyitottan és optimistán tekintünk a világra, meglátjuk a nehezebb helyzetekben is a jót, éppen ezért úgy tűnik, a világ is a segítségünkre van. Persze ettől még keresgethetünk négylevelű lóherét az avar között, vagy szerencsehozó lópatkót is beszerezhetünk a nyár végi búcsúban. Az alábbi a csillagjegyeknek azonban ezek nélkül is jó dolguk lesz most ősszel, és ez csak félig köszönhető a csillagok állásának.

Kos

Nagy változásokat mutatnak a csillagok! A Kos mindig is tettre kész és tele van energiával, ambíciókkal, tervekkel, ám idén ősszel még ő is lehet, hogy soknak fogja érezni a pörgést. De nem lesz oka panaszra, mert a nagy változások olyan energiákat mozgatnak meg, amelyek nagy segítségeket is bevonzanak majd. Nevezhetjük ezt szerencsének. A Kosoknak sok kellemes meglepetésben lesz részük ebben az időszakban.

Szűz

A mindig tervezgető, szervezgető Szűz csillagjegy semmit sem bíz a véletlenre, szereti jó előre tudni, hogyan alakulnak majd a dolgai. Precíz és pontos, kézben tartja a terveit, ezért úgy véli, nincs is szüksége szerencsére. Pedig ez nem egészen van így, ugyanis az ősz a változások ideje, és a Hold mozgásai időnként kibillenthetik majd a zodiákus szülötteit. Egy-két álmatlan éjszaka is várható, de összességében nagy sikerek és sok öröm szegélyezi majd az útjukat, mert a szerencse teljesen új ajtókat nyit meg számukra.

csillagjegy
Forrás: Northfoto

Skorpió

A tüzes Skorpió csillagjegyűek egy kicsit túltolták a nyáron a dolgokat. Ki a munkát, ki a bulizást, de ez nem is csoda, hiszen mindig ezer fokon égnek és hevesek. Az ősz kicsit belassítja a természetet, és a Skorpióknak is lesz lehetőségük az elcsendesedésre. Tekintsék ezt a szerencséjüknek, mert így alkalmuk nyílik feltöltődni, kicsit megújulni, átgondolni a terveiket, ennek nyomán pedig hamarosan anyagilag is magasabb szinteket érhetnek majd el. Azok a Skorpiók, akik párjukat keresik, október-november táján legyenek különösen nyitottak.

Ez is érdekelhet:

A nevelőszülőséget sokan keverik az örökbefogadással. De míg az örökbefogadó szülő papíron szülői jogokat kap és a gyermek egy vér szerinti gyerek helyzetébe kerül ezáltal, addig a nevelőszülőség munka, amelyért fizetés jár, és általában több gyermek ellátásáról szól. Ha szeretnéd tudni, mely csillagjegyekről van szó, olvasd el a cikkünket!