Barion Pixel 6 csillagjegy, akiket eltalál Ámor nyila – Coloré

6 csillagjegy, akiket eltalál Ámor nyila

2022. 08. 21.

Az a csillagjegy, akit eddig elkerült a szerelem, végre fellélegezhet. Nyár végén őt is eltalálja Ámor nyila.

A csillagjegy, amiben születtünk meghatározza az egész életünk alakulását így azt is, hogy ki lesz az a szerencsés, akibe végzetesen beleszeretünk. Sőt, a csillagok még azt is képesek elárulni, hogy mikor érkezik meg az életünkbe a nagy szerelem. Vannak, akik augusztus végén találnak végzetes szerelemre.

A nyár mindig az ismerkedés és a felhőtlen kapcsolódások időszaka. Azok, akiknek eddig nem volt egyetlen sikeres randevújuk sem, készüljenek a legjobbra, mert most őket veszi célba Ámor nyila.

Csillagjegy, akire szerelem vár
kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

6 csillagjegy, akikre szerelem vár

Kos

A csillagjegy szülöttének kijutott rendesen a randizásból az elmúlt hónapokban. A nyár nemcsak a levegőt forrósította fel, de az érzelmeket is. Az első látásra izgalmasnak tűnő partnerek azonban már a negyedik randevú előtt csődöt mondtak. Ez bármilyen bosszantó és kiábrándító is, ne add fel, hiszen a nyár végén váratlanul betoppan az életedbe az, akire egész nyáron vártál. Érdemes nyitott szemmel járnod!

Halak

Szomorúan és elégedetlenül kezdődött az augusztus az érzékeny Halak számára. Hiába vetett be mindent a csábítás érdekében, sajnos elkerülte a szenvedély. Egy randevú nem sok, de még annyi sem jutott ki számára. Így érthető, hogy elvesztetted a motivációdat és csak arra vágysz, hogy elbújj az emberek elől.

Ám kedves Halak, semmi okod a szomorkodásra, mert bizony a csillagok rád mosolyognak a nyár utolsó napjaiban. Légy nyitott és bátor, a szerelem bekopogtat hozzád is.

Csillagjegy, akire szerelem vár
kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Oroszlán

A csillagjegy, aki mindig vad és szenvedélyes, több szívet tört össze ezen a nyáron, mint valaha. Elkapta a féktelen éjszakai élet, aminek varázsában olykor elhamarkodottan mondott igent egy-egy kalandra. Azaz szerinte csak kalandra, mivel a legtöbb partner ettől sokkal többre vágyott.

A kegyetlen szakítások után most lehet, hogy úgy érzed, te uralod a saját életed, ám ez nem biztos, hogy igaz. Augusztus utolsó hétvégéjén olyasvalakivel sodor össze az élet, aki teljesen levesz a lábadról, és csak reménykedhetsz benne, hogy ez a vonzalom valóban kölcsönös.

Rák

A Rákok úgy lubickolnak az érzelmekben, akár a tengerben. Imádják, ha van kiről gondoskodniuk, és mindent megtesznek, hogy szerelmük jól érezze magát mellettük. A Rák csillagjegyben születettek a legcsaládcentrikusabbak az összes jegy közül. Ezért is érintett érzékenyen a nyár eleji szakítás, és nem csoda, hogy még a barátnőiddel töltött nyaralásra is rányomta a bélyegét.

Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy a gyászidőszak véget ért. Egy nyárbúcsúztató grillpartin megismered azt, aki egy pillantásával meggyógyítja a nyár elején szerzett lelki sebeidet.

Skorpió

A szenvedélyes Skorpió ugyan kedvesével indult el az álomnyaralásra, az ott történtek viszont rémálommá változtatták a vakációt. Párod hűtlensége valóban megbocsáthatatlan, de nézd a jó oldalát: még a nagy nap előtt kiderült, hogy nem érdemel meg téged.

Semmi okod a szégyenkezésre. Öltözz ki, ülj be a barátnőddel egy koktélra a kedvenc helyeteken és hagyd, hogy meghódítson egy igazi férfi! Te is tudod, hogy erre van szükséged. Ha szemfüles vagy, nem is kell sokáig várnod, a nagybetűs szerelem már úton van feléd.

Csillagjegy, akire szerelem vár
kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Ikrek

A csillagjegy gyermeke egy igazán extrovertált személyiség. A nyarat azonban a féktelen bulik helyett idén munkával és karrierje építésével töltötte. Szinte rá sem lehetett ismerni. Itt az ideje lazítani egy kicsit. Engedj végre a kísértésnek, és menj el a családoddal egy laza hétvégére. A megérdemelt pihenés mellett egy romantikus szerelemeben is részed lesz, amitől garantáltan azonnal elfelejted a számítógépet.

Ez is érdekelhet

3 csillagjegy, akik igazi drámakirálynők

Lételemük a hiszti és a teátrális megnyilatkozások. Ez a három csillagjegy mesterien vonja magára mások figyelmét. A teljes cikket IDE kattintva olvashatod el!