Barion Pixel 30 dolog, amit az iskolában tanultam meg – Coloré

30 dolog, amit az iskolában tanultam meg

2022. 08. 19.

Az iskola és a tanárok sok mindenre megtanítanak, de számtalan olyan dolog akad, aminek elsajátítása nem cél, csupán az iskolában eltöltött évek velejárója.

,,Miért kell iskolába járni?” – teszik fel gyakorta a kérdést a gyerekek. Nyilvánvalóan nem motiváló, ha azt választ kapják, hogy megtanultok deriválni, szekrényt ugrani, ráadásul meg tudjátok majd különböztetni a bauxitot a vörösmárványtól! A gyerek teljesen jogosan fogja úgy érezni, hogy felesleges dolgokat tanul.

Azt nem mondhatjuk el nekik, hogy meg fognak tanulni puskát írni, pillanatok alatt házi feladatot másolni és azt is, hogy hogyan lehet öt perc alatt a lehető legtöbb adatot memorizálni a dolgozat előtt. Természetesen ezeken túl számos olyan vonzata volt az iskolának, amit felnőttként a mindennapokban használok, ám akkor még nem tudtam, hogy mennyi haszna lesz ennek. Összegyűjtöttem hát azokat a dolgokat, amiknek valóban hasznát veszem, és egytől-egyig az iskola segítségével vagy közreműködésével, ám nem a tananyag jóvoltából tanultam meg.

Önállóság

  1. Megtanultam, hogy egyedül is el kell jutni az iskolába úgy, hogy senki nem fogja a kezem.

2. Megtanultam, hogy ha az anyukám már nem csinál szendvicset, korábban kell felkelnem, hogy megcsináljam magamnak.

3. Ebből következően az is kiderült, hogy ha nem kelek fel elég korán, éhen maradok.

Ha az ember nem csinál magának kaját, nem lesz. Ez a mai napig érvényes.
Ha az ember nem intéz magának kaját, nem lakik jól. Ez a mai napig érvényes. / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

4. Ugyan sokáig húztam, végül csak meg kellett tanulnom tömegközlekedni, hogy eljussak az iskoláig.

5. Hamar kiderült, hogy ha nincs nálam vécépapír vagy papírzsebkendő, pofára esés van…

6. Megtanultam azt is, hogy ténylegesen nem a tanárnak kell bizonyítani, mert attól még kedvelhet, hogy nem tanulok jól. Klisé, de igaz: valóban saját maga miatt kell tanulnia az embernek.

Társas kapcsolatok

7. Megtanultam, hogyan legyek egy közösség tagja, nem csak megfigyelője.

8. Az is kiderült, hogy attól még nem fog valaki szeretni, hogy hagyom lemásolni a házimat.

9. Egy életre megtanultam, mi az igazi bizalom: amikor egy osztálytárs megkér, hogy tartsam neki a vécéajtót, amíg mögötte van.

10. Van, amit utólag tanultam meg: az örökkévalónak tűnő barátságok sem tartanak örökké, viszont akkor, abban a pár évben pótolhatatlan társas kapcsolat az, amit örök barátságnak hiszünk.

Bátorság

11. Nagyon sok bátorság kellett hozzá, hogy énekórán az ember ne az egyest vállalja, hanem azt, hogy énekel a többiek előtt.

12. Megtanultam, hogy ha jó ötletem van, vagy akár jó válaszom, nem szabad nyuszi módjára várni, míg más mondja ki hangosan helyettem.

13. Vannak helyeztek, amikor az embert jogosan vagy jogtalanul bántják. Ekkor két választás van: megvédjük magunkat vagy elfutunk. Először futni tanultam meg, aztán megvédeni magam.

Az iskola a csúfolódások melegágya, de sokat tanulhatunk belőle - természetesen csak utólag leszünk okosak!
Az iskola a csúfolódások melegágya, de sokat tanulhatunk belőle – természetesen csak utólag leszünk okosak! / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

14. A középiskola azon túl, hogy tele van új helyzetekkel és emberekkel, megtanít rá, hogy bármikor újra lehet kezdeni, és csak rajtam áll, hogy ezt hogyan kezelem!

Viselkedés

15. Az iskolában hamar kiderült, hogy vannak helyzetek, amikor nem azt a ruhát hordom, amit szeretnék: kényelmetlen, izzadós, de el kell viselni! Szerencsésnek is mondhatjuk magunkat, hogy nem kell mindig uniformist hordani, mint az angol iskolákban!

16. Megtanultam, hogy mindig lesz egy hatalom, ami erősebb nálam: ha éppen minden jól megy, és sikereket érek el, akkor sem hihetem azt magamról, hogy én vagyok ,,a Jani”, mert jön egy tanár, aki egy szó nélkül kiborítja az iskolapad tartalmát, aztán szedegethetem szétesett egómat, mint a tankönyveket.

17. A tanárnak sincs mindig igaza, de ezt nem kell az egész osztály előtt az orra alá dörgölni – kivéve, ha egy ötös múlik rajta egy rosszul javított dolgozat esetén! (Igaz történet!)

18. Van, hogy bármennyi energiát belefektet valamibe az ember, az nem sikerül. Az ötösnek gondolt dolgozat többször lett négyes, mint terveztem, de meg kellett tanulni emelt fővel viselni az ilyen kudarcokat is.

,,Energiatakarékosság”

19. Megtanultam, hogy vannak feladatok, amiket igenis érdemes megúszósra venni. Ez a felnőttkoromra is igaz, legyen szó otthoni vagy munkahelyi feladatokról. Nem attól leszek rossz dolgozó, hogy néha a könnyebbik utat választom.

20. Füllenteni kifizetődő. Erre nem vagyok különösebben büszke, de több lány osztálytársam végigcsinálta úgy a középiskola négy évét, hogy elmondásuk szerint minden második héten menstruáltak. Én, a balek pedig úszásóra után tölthettem az időt az átöltözéssel és a hajszárítással, míg ők rég otthon voltak.

21. Life hack: Rotringgal előnyösebb puskát írni a padra, mint ceruzával, mert kevésbé kenődik el, és jobban kiolvasható!

Általánosban a legjobb barátunk volt a színes ceruza, ám amikor nagyban utazunk, felváltja a rotring
Általánosban a legjobb barátunk volt a színes ceruza, ám amikor nagyban utazunk, felváltja a rotring / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Az élet dolgai

22. Ugyan szerettem a menzát, anyukám főztjét mégis akkor értékeltem igazán, amikor azt főzött, amit én szerettem volna, és nem csak elémtette, mint a menzán.

23. Az élet egyelőre azt igazolja, hogy amitől nagyon riogatnak, az nem is olyan vészes. Az érettségivel szabályos terrorban tartották az embert, pedig nem is volt olyan nehéz, és ez eddig mindenre igaznak bizonyult.

24. Mióta nekem is sok dolgom volt hülyékkel, a tanáraim tűrőképességére is máshogyan tekintek.

25. Mindig van valahogy, és mindig elboldogulunk. Akkor is, ha nem sikerül valami tökéletesre. Számított, hogy hármas vagy négyes lett a dolgozat? Nem igazán. Ma sem számít. A lényeg, hogy boldoguljunk, mindegy, hogy ötös skálán hányasra sikerül a ,,boldogulás”.

26. Ugyan tesiből világéletemben rossz voltam, egy két perc múlva induló hév belőlem is elő tudja hívni a gepárdot.

27. Tíz perc alatt is meg lehet ebédelni, de nem érdemes.

28. Megtanultam, hogy ugyan sosem fogom tudni, mire gondolt a költő, azt viszont igen, hogy nem is kell tudnom, mert az számít, amit belőlem kiváltanak a sorai.

29. Ha valamit utálok, jobb már az elején kiesni. Így tettem tesiórán a kidobósnál, és a főiskolán a csoportos foglalkozások esetében is.

30. Ha nem tanultam valamire, meglettek a következményei: egyest kaptam. Ez nincs másképp most sem, ha nem készülök el valamivel, büntetés jár érte. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne okosan megoldani a feladatokat! (Lásd az ,,Energiatakarékosság” pontot).

Az iskola szándéka ellenére meglepően sok dolgot megtanított, és ténylegesen felkészített az életre. A célját tehát elérte, csak be kellett érnie!

Nyitókép forrása: Coloré