Barion Pixel A pszichológus válaszol: így segíthetsz, ha bántalmazást sejtesz – Coloré

A pszichológus válaszol: így segíthetsz, ha bántalmazást sejtesz

2022. 01. 12.

Beleszóljak vagy ne? Az én dolgom vagy csak a családra tartozik? Hol a határ, ha bántalmazásról szerzek tudomást?

December utolsó szerdáján állt a nyilvánosság elé Szilágyi Liliána úszó azzal, hogy apja egész gyermekkorán keresztül bántalmazta őt fizikailag, verbálisan, érzelmileg és szexuálisan is. A letaglózó ügy sokakban indulatokat keltett, és még többekben vetődtek fel kérdések – például arra vonatkozóan, hogy a család közvetlen környezete és a barátok miért nem szóltak közbe, vagy egyáltalán észlelték-e a bántalmazás jeleit? Ezzel a témával kapcsolatban kérdeztük meg Román Boglárka pszichológust.

A bántalmazásról röviden

A bántalmazás tulajdonképpen olyan jelenség, amelynek kulcsa az egyenlőtlen és egyoldalú viszonyrendszerben rejlik.” Ennek alapja a félelem, a függés és a birtoklás. Korábban írtunk róla, hogy a kapcsolaton vagy családon belüli erőszak nőket, férfiakat és gyermekeket is érint, és fajtáját tekintve többet is elkülönítünk – érzelmi, fizikai, szexuális és gazdasági. Ezek sok esetben egyszerre vannak jelen, azonban míg érzelmi bántalmazás létezik testi nélkül, az utóbbi fajta mindig együtt jár az érzelmivel. Azt is körbejártuk, hogy vajon vannak-e előzetes jelei annak, ha valaki később bántalmazóvá válik, és lehet-e időben (le)lépni ezek felismerésével?

Ezek mellett szinte ugyanolyan fontos arról is beszélni, hogy milyen eszközök állhatnak  rendelkezésünkre, ha nem elszenvedői vagyunk az erőszak valamilyen formájának, hanem tanúi, esetleg sejtjük, hogy ez lehet a háttérben.

Hogyan vehetjük észre?

bántalmazás segítség
A legtöbb bántalmazott nem kér külső segítséget – vagy nincs rá lehetősége, vagy fél a következményektől. Forrás: Shuttertock/Puzzlepix

Mindannyian csak annyit látunk a körülöttünk lévő kapcsolatokból, családokból, amit ők láttatni engednek a nyilvánosság számára. Vannak, akik nem beszélnek a problémáikról, mások egy társasági összejövetelen is könnyen vitába keverednek egymással, egyesek nyilvánosan turbékolnak, míg vannak párok, akiknek a publikus csókolózás is tabu – de szögezzük le, alapjáraton egyikbe se kell semmi rosszat vagy jót belelátni, hiszen nem vagyunk egyformák. Viszont pont emiatt, illetve a tipikus “nem az én dolgom, semmi közöm másokhoz”- hozzáállás miatt hajlamosak vagyunk nem észrevenni, ha valaki nagy bajban van. Látjuk például, hogy a szomszéd Kitti egyre soványabb, mintha foltok is lennének a csuklóján, már nem szívesen beszélget velünk, amikor összefutunk a lépcsőházban és mindig összerezzen, ha hívja a lakásból a férje – de hát lehet, hogy csak rossz időszakon megy keresztül, nem? Persze, de ha már feltűnt, nem árt elgondolkozni, hogy nem-e több van a jelek mögött.

A bántalmazást elszenvedőnél érzelmi, testi működés szempontjából tetten érhetőek bizonyos tünetek.” – kezdi a pszichológus. “Alapvetően meghatározhatja őt a szégyenérzet, és környezeti, társadalmi nyomás alatt érezheti magát. Kiszolgáltatva, érzelmi, anyagi függésben élhet.” Ezért van az, hogy a bántalmazott elkerülőbbé, zárkózottabbá válik, kevesebbet mesél magáról és élete történéseiről. Ha igen, és mondjuk szóba hozzuk, hogy egyre gyakrabban halljuk őket vitatkozni, akkor is bagatellizálhatja a történteket, vagy épp partnerét és párkapcsolatukat „túlidealizálhatja”, mentegetheti, védelmére kelhet.

Jelzésértékű lehet egy alapvetően nyitottabb személyiség fokozatos elszigetelődése, elszürkülése.” Így mindenképpen fontos figyelmeztető jel bármilyen jelentős személyiségbeli változás, egyfajta fásult, energiahiányos, beletörődő, motiválatlan, depresszív és visszahúzódó állapot, és amikor a jövőkép kerül szóba, az töredezett vagy teljesen hiányos. A szakember szerint  a fokozott stressznek és az állandó készenléti állapotnak köszönhetően a bántalmazott azonosul az áldozati minőséggel, az önértékelése, a kontrollérzete rendkívül alacsony, a tehetetlenségérzet viszont igen magas lesz. Jellemző az úgynevezett tanult tehetetlenség jelensége. “Megjelenhetnek depresszív tünetek, örömtelenség, fáradékonyság, motiválatlanság, étvágytalanság vagy túlevés, testsúlycsökkenés vagy gyarapodás, alvás problémák, szorongás, félelmek, pánik”. Emellett önsanyargató, önbüntető tendenciák, függőségek (gyógyszer, alkohol) is képbe kerülhetnek. 

Hogyan segíthetek?

bántalmazás segítség
A legfontosabb, hogy feltételek, minősítés nélkül támogassuk őt. Forrás: Shuttertock/Puzzlepix

Még akkor is van róla fogalmunk, hogy ez egy igen nehéz téma, ha még sosem voltunk hasonló helyzetben, hiszen segíteni egy bántalmazotton nagy kihívás, mely türelmet és empátiát igényel. Maga a téma felhozása is érzékeny és kétesélyes pont lesz a beszélgetésben, hiszen elképzelhető, hogy a személy, akin segíteni akarunk, még nem tart ott, hogy akár magának bevallja, mi történik vele. Illetve ha idáig már eljutott, de lépni még képtelen, azt is fontos tiszteletben tartanunk. De az első lépés mindenképpen az, hogy egy adott alkalommal beszéljünk erről vele, említsük meg egy beszélgetés során. Hallgassuk meg őt értő figyelemmel, mindenféle minősítés, kritika, érvénytelenítés nélkül – ne feledjük, nem segít az sem, ha szörnyülködünk, de a legyintés, a “majd jobb lesz”-típusú megjegyzések sem. Fontos, hogy biztos pont legyünk számukra, de ne lépjünk át egy határt, ne kezdjünk el azonnal helyette intézkedni. “Segíts mentesíteni a szégyenérzet alól, légy elfogadó, nyitott!” – hangsúlyozza a szakember.

Ahogy említettük fel, ez egy beszűkült állapot, így segítségre lesz szüksége abban, hogy feltérképezze a lehetőségeit, a kiutat, és erőt gyűjtsön az előtte álló változásokhoz. Mivel megtépázott önértékelést és önbizalmat hagy maga után a bántalmazás, fontos, hogy a bántalmazottnak fel kell fedeznie erőforrásait és belső értékeit, mert csak így lesz képes lépéseket tenni a “szabadulás” érdekében – ebben is legyünk a segítségére. Amit még tehetünk, az az, hogy informálódunk és ezeket az információkat átadjuk neki. Ma már számtalan lehetőség van erre, kezdve a segélyvonalaktól, a kiadványoktól és könyvektől a segítő csoportokon át egészen az alapítványokig (NANE, Patent). Legvégső, indokolt esetben pedig jelzést kell tennünk a rendszer felé, ha úgy látjuk, hogy veszélyes helyzetről van szó, ami már túllépett egy határt. 

Mit ne tegyek?

kontroll
Mivel a bántalmazó is kontrollt gyakorol a bántalmazott felett, nem tanácsos nekünk is ezt tenni. Forrás: Shuttertock/Puzzlepix

Ha eldöntöttük, hogy belevágunk és segíteni szeretnénk a másikon, akkor készüljünk fel rá lelkileg, hogy nem lesz könnyű menet. Épp ezért szokjunk hozzá a gondolathoz, hogy nem szabad tabusítanunk, kerülgetnünk a témát, legyen kimondva minden – amennyiben a másik is kész rá. Ne minősítsük a helyzetet, hiszen tudja nagyon jól, hogy rossz. Ne osztogassunk tanácsokat, és ne legyünk “megmondóemberek”, egyszóval hagyjuk a másiknál a kontrollt. Talán ez a legfontosabb tanácsunk mind közül, hiszen a bántalmazás legfőbb jellemzői közé tartozik a kontroll elvesztése, így csak rontunk a helyzeten, ha egyfajta “megváltó” képében tetszelgünk, aki majd jól mindent helyrehoz. “A kontroll érzete csak akkor tud növekedni, ha visszakerül hozzá.” A mi feladatunk az, hogy támogatást nyújtsunk, de közben el tudjuk fogadni azt is, hogy ez elsősorban nem a mi harcunk. Ne akarjuk magunkra venni és megoldani a helyzetét!