Barion Pixel Hogy áll ma az AIDS-betegek helyzete? – Coloré

Hogy áll ma az AIDS-betegek helyzete?

2022. 03. 06.

Az AIDS és a HIV szavak hallatán ma is mindenkinek a halál jut eszébe, holott ez a betegség, hála az orvostudománynak, ma már korántsem egyenlő a végzetes diagnózissal.

A HIV-vírus által előidézett AIDS az immunrendszer megbetegedése, melyet 1981. december elseje óta jegyeznek különálló betegségként, de már jóval korábban jelen volt az emberek között. Terjedése a nyálkahártyán keresztül történik, különböző testfolyadékok útján, ezért legtöbb esetben közösüléskor kerül át egy másik emberre, de ugyanígy vérátömlesztés, fertőzött tű által is elkaphatja valaki, valamint a fertőzött, várandós édesanya átadhatja születendő gyermekének. Pontosan a terjedés nemi útja miatt lett ez egy igencsak megbélyegzett diagnózis, így nemcsak egészségügyi, hanem erkölcsi problémának is tekinthető – mivel nagyobb arányban mutatható ki homoszexuális embereknél, ezért innen sokaknak csak egy lépés, hogy összekapcsolják fejükben a két tényt.

hiv aids
Az AIDS elleni küzdelem jelképe a vörös szalag. Forrás: Sutterstock/Puzzlepix

A vírus tehát az immunrendszert támadja, azon belül is a T4-limfocitákat rombolja, a megfertőződés és a tünetek megjelenése között akár évek is eltelhetnek, ezért is terjed olyan gyorsan, feltűnésmentesen. A szervezet védekezőképességének módszeres leépítése azonban azt eredményezi, hogy a beteg akár a legkisebb tüdőgyulladásba is belehalhat, ezért fontos az idejében való felismerés. 

Elítélés és megbarátkozás

A nyolcvanas évek végén, amikor a HIV-fertőzöttek száma egyre nagyobb méreteket öltött, és tombolt a betegséggel kapcsolatos pánik a világban, Diana hercegné 1987-ben megnyitotta az Egyesült Királyság első HIV/AIDS osztályát a londoni Middlesex Kórházban. A részlegen csak és kizárólag ilyen betegekkel foglalkoztak, Diana pedig rendszeresen meglátogatta őket. Egy ilyen látogatás alkalmával nyilatkozta: “A HIV nem teszi veszélyessé az embereket. Kezet foghatunk velük és megölelhetjük őket –  szükségük is van rá. Sőt, megoszthatjuk velük otthonainkat, munkahelyeinket, játszótereinket és játékainkat”. A Szívek Királynője nagyban hozzájárult a stigma lerombolásának kezdetéhez, amikor sorra készültek róla fotók AIDS-es betegeket ölelve. Manapság rengeteg híresség lép a nyilvánosság elé azzal, hogy HIV-fertőzött, ily módon folytatva Diana tabudöntögető munkásságát – köztük van Billy Porter, Jonathan Van Ness, Charlie Sheen és Magic Johnson is.

Dortmund,,germany,,04/13/2019,us,actor,charlie,sheen,attend,german,comic
Forrás: Sutterstock/Puzzlepix

Ahogy telt az idő és fejlődött az orvostudomány, a diagnózis egyre kevésbé jelentett egyet a halállal, és ugyan ma is magas azok száma, akik nem élik túl a betegséget, egyre növekszik a túlélők csoportja is. Utóbbi a gyógyszeres kezelésnek köszönhető, ami a vírus elpusztítását tűzi ki célul, és retrovírus-ellenes szerekkel történik – a legjobb a HAART, vagyis a hatékony antiretrovirális terápia. Tévedés, hogy minden HIV-fertőzöttnek kórházba kell feküdnie, az egészségügyi dolgozók ezt csak a legszükségesebb esetben rendelik el, pont azért, hogy ezzel se növeljék a stigmát, na és azért, hogy a beteg fenntarthassa megszokott életminőségét. A gyógyszerszedés mellett fontos még az egészséges étrend, a mozgás, kerülni kell a stresszt és a függőségeket – ha ezeket betartja az illető, teljes értékű életet élhet. Két éve közel 38 millió ember élt HIV-fertőzöttként világszerte, és 73%-uk folytatott gyógyszeres terápiát a gyógyulás érdekében. Az is fontos szám, hogy a Johnson & Johnson cég például hat HIV-gyógyszert fejlesztett ki az elmúlt 25 évben, és számos ígéretes megelőző eszközt vizsgálnak, köztük egy HIV-oltást. A vállalat világszerte programokat is indított a nők és gyermekek HIV-fertőzésének csökkentésére.

Ugyan továbbra is gyógyíthatatlan, élethosszig tartó kúrát igénylő betegségként tartják számon, fontos beszámolni a legújabb eredményről, mely során egy amerikai kutatócsoport azt nyilatkozta, hogy képes volt kigyógyítani belőle egy női beteget. Az évtizedek alatt rengeteg szakember hitte, hogy már közel jár a megoldáshoz, és bizakodásra ad okot, hogy úgy tűnik, a mostani, őssejt-transzplantációt alkalmazó módszer bevált. Ugyan a szakértők szerint a hosszú tünetmentesség korántsem jelenti azt, hogy tényleg meggyógyult volna a nő, sok ok van a derűlátásra.