Barion Pixel A séta 5 jótékony hatása – Coloré

A séta 5 jótékony hatása

2022. 02. 13.

Sokan nehezen veszik rá magukat a sportolásra, vagy ha mégis nekikezdenek, akkor egyből amolyan ,,durr bele!” módon teszik, nem ügyelve az ízületekre és arra, hogy mennyit is bír a testük. Ritka az, amikor egy fittségre vágyó ember választott edzésprogramja a séta, pedig számos előnye van ennek a ,,lenézett” mozgásformának is.

1. Séta és kalóriaégetés? Naná!

Nemcsak az ugrálós, aktívabbnak hitt sportok égetnek kalóriát, hanem a séta is! Nyilvánvalóan némiképp kevesebbet, mint a testet jobban igénybe vevő sportok, ám jóval többet annál, mintha hozzá sem kezdenénk az életmódváltáshoz. Az elégetett kalóriák száma sok mindentől függ: a sebességtől, a megtett távtól, illetve attól hogy dombra megyünk-e, vagy lejtőn lefelé. Az egyéni testi adottságok is számítanak, mert egy súlyosabb embert jobban igénybe vesz ez a mozgásforma, mint egy olyat, aki nem teljesen kezdőként vág bele.

2. Szív- és izomerősítő

Heti öt alkalommal 30 perc gyaloglás csodákra képes, ugyanis csökkenti a szívproblémák kialakulását! Nem meglepő, hogy az izmoknak is jót tesz az a jó pár lépés, ráadásul nemcsak a fenék- és comb izmait mozgatja meg, hanem a vádlit is formálja – különösen, ha egy-egy dombot is megmászunk a túra alatt.

3. Csökkenti a vércukorszintet

A mozgás önmagában jót tesz a vércukorszintek, és ez bármely korosztályban tapasztalható. Egy tanulmány kimutatta, hogy inaktív idősek körében napi háromszor 15 perc séta egy-egy étkezés után javította a vércukorszint értékeit, ráadásul jobban, mint napi egy 45-perces!

A séta segít együtt élni a természettel
A séta segít együtt élni a természettel/Kép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

4. Erősíti az immunrendszert

Ha időjárástól függetlenül kimegyünk, legyen akár hó vagy eső, hosszabb távon az immunrendszerünket szolgáljuk, ugyanis a viszontagságos hőmérsékleti viszonyokhoz való alkalmazkodás strapabíróbbá teszi az embert, így a betegségekkel szemben is védettebb lesz. Ezzel együtt jobban részesei lehetünk a természetnek, hiszen rájövünk, hogy akkor sem dől össze a világ, ha egy kicsit fázunk, vagy éppen bőrig ázunk, így idővel sokkal könnyebben fogunk nekiállni bármilyen kinti tevékenységnek akkor is, ha az idő nem a legideálisabb hozzá.

5. Energia, kreativitás, életkedv

Egy séta – különösen, ha jó időben történik – sokkal több energiát adhat, mint egy csésze kávé. A mozgás beindítja a sejteket, amitől új erőre kapnak, így az agyi aktivitás is bekapcsol, úgyhogy ha valami kreatív ötletre van szükségünk, menjünk ki sétálni, mert záporozni fognak az ötletek! Ha rosszkedvűek vagyunk, akkor is segíthet, mert kinyílik általa a világ, és kívülről láthatjuk a problémáinkat, így könnyebb megítélni őket, és a rájuk adott válaszunkat.

Hogyan álljunk neki?

A séta nem egy drága sport, mindössze egy pár kényelmes cipő kell hozzá. Ha új lábbelit vennénk a célra, mindenképpen nézzük meg, mennyire hajlik a talpa, mert ha makacs, akkor bármennyire is jól néz ki, nem ideális hosszabb sétákra, mert a talpunkkal együtt kell hajlania.

Találjunk egy számunkra szimpatikus helyet, akár egy parkot, vagy egy szép helyet a városban, ahová kedves emlékek fűznek, de akár a bevásárlást is lehet úgy intézni, hogy kiválasztunk egy távolabbi boltot, ahová ,,elzarándokolunk”.

Ha egyedül nem megy, kérjünk meg egy barátot vagy ismerőst, hogy ő is iktassa be a mindennapjaiba, és ha valaki vevő rá, együtt is lehet járni, de akár zene- vagy hangoskönyv hallgatásával is el lehet tölteni a sétára szánt időt.

Ha munkába járunk, egy-két buszmegállót lesétálva is sokat tehetünk magunkért, de az is működhet, hogy kocsinkat direkt a munkahelytől távol parkoljuk le.

Akár nagy beszélgetések is történhetnek egy-egy séta alatt
Akár nagy beszélgetések is történhetnek egy-egy séta alatt/Kép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Amennyiben kutyatartáson gondolkodunk, és csak a kötelező mozgás tántorít el, összeköthetjük a kellemest a hasznossal: az áhított kisállattal együtt róhatjuk a magunk útját.

Az sem utolsó szempont, hogy séta közben csodás, eleddig ismeretlen helyekre és tájakra bukkanhatunk akár saját lakóhelyünkön belül is.

Ha valamely családtagunkat is bevonjuk, kellemes kirándulás lehet belőle, és akár az is megeshet, hogy egy-egy nagy, spontán beszélgetés pont eközben esik meg.

Amennyiben egy idő után túl lassúnak ítélnénk a gyaloglást, de a futást még korainak tartjuk, próbálkozzunk a görkorcsolyával, aminek ugyancsak számos pozitív hatása van!

Ha nem is hiszünk a séta erejében, ártani nem árthat! Próbáljuk ki két hétig, és nézzük meg, mi történik!