Barion Pixel „Minden második percre jut egy újabb lepradiagnózis a világon” – Coloré

„Minden második percre jut egy újabb lepradiagnózis a világon”

2022. 01. 30.

Ma van a lepra elleni harc világnapja, és bár a nyugati világ nagy részében a betegség napjainkra teljesen eltűnt, elmaradottabb országokban mind a mai napig szedi áldozatait.

A tehetősebb nyugati országokban 1874 óta működik a Nemzetközi Lepramisszió, amely tagszervezeteivel, így a Lepramisszió – Magyarországgal évtizedek óta küzd a fertőzés ellen. A betegeket a társadalomtól többnyire kirekesztik, részben járványügyi, részben társadalmi okokból.

A lepra elleni harc világnapja

A lepra elleni harc világnapját 1954 óta tartják a Gandhi halálához eső legközelebbi vasárnapon, ami idén éppen január 30-ra, a Gandhi elleni merénylet napjára esik. Ebből az alkalomból a Lepramisszió – Magyarország vezetőjét, Riskóné Fazekas Márta igazgatót kérdeztük, aki mesélt karitatív tevékenységükről és arról, hogy a Nemzetközi Lepramisszió és tagszervezete, a Lepramisszió – Magyarország miképpen tud segíteni ennek a ritka, de újra és újra felbukkanó betegség legyőzésében.

A modern orvostudomány erőfeszítései ellenére a lepra napjainkban is számos helyen kialakulhat a világban, és szedi áldozatait. Ön szerint miért nem tűnt még el ez a betegség, illetve mit lehetne tenni az elterjedése ellen, a már létező gyógymódok és egyéb óvintézkedések mellett?

A lepra valóban évezredek óta kíséri az emberiséget, és noha időközben számos betegséget sikerült teljesen legyőzni, a lepra ma is velünk van. Olyannyira, hogy egészen megrendítő az a jelzőszám, amelyet a WHO statisztikái alapján kapunk: eszerint átlagosan minden második percre jut egy újabb lepradiagnózis a világon, és közülük minden ötödik gyermek. És ez csupán a már regisztrált esetek száma: sokkal többen lehetnek azok, akikről hivatalosan soha nem derül ki, hogy fertőzöttek. A lepra lappangási ideje eleve nagyon hosszú, akár húsz év is lehet. Akinél pedig megjelennek az árulkodó jelek, vele együtt reflexszerűen működésbe lép az évezredekről örökölt minta is: hogy a lepra egy szégyenteljes dolog, amit titkolni kell, mivel a betegeket kirekesztik a családból, társadalomból.

Lepras Kisgyerek
Átlagosan minden második percre jut egy újabb lepradiagnózis a világon, és közülük minden ötödik gyermek (Fotó: Shutterstock/Puzzlepix)

Sajnos bizonyos közegekben, vagyis a mélyszegénység legsötétebb bugyraiban, ahol a lepra ma is jelen van, az emberek gondolkodása semmit sem változott. Számukra az a mérvadó, amit őseik mondanak, nem pedig az, amit a képzett orvosok. Pedig, ha azt vesszük, hogy az orvostudomány mára jól ismeri a lepra kórokozóját, sőt évtizedek óta kiváló gyógyszerek vannak a betegségre, akkor már régen el kell kellett volna tűnnie a kórnak. Csakhogy a tanulatlanság, az elszigeteltség, a szégyen és a megbélyegzés, a félelem, valamint az ősi hiedelmek visszahúzzák az emberiséget. Mindezek ellenére kitartóan harcol a kórokozó ellen a 33 tagországból álló világszervezetünk, a Nemzetközi Lepramisszió (The Leprosy Mission International), benne mi, a Lepramisszió – Magyarország is. Az eddigi tapasztalataink alapján azonban nem a gyógyszerek kiosztása a legnehezebb feladatunk, hanem a felvilágosítás, az emberek tudatformálása. Így nem csupán a leprabetegség ellen, hanem komplex módon az okok és következmények felszámolásán dolgozunk, mert szerintünk csak ez vezet eredményre.

Érdekes módon nagyon kevés kell ahhoz, hogy egy adott területről eltűnjön a betegség. A legjobb példa erre a két Korea: Dél-Koreában a lakosság általános életszínvonal-emelkedése nyomán teljesen megszűnt a betegség. A tiszta ivóvíz, a minimális higiéné és a megfelelő táplálkozás megállíthatja a kialakulását, a következményeit pedig a jogvédelem, a felvilágosítás, a megfelelő oktatás, munkahelyteremtés, hogy senki ne kényszerüljön félelmében a betegség titkolására, ne váljon miatta kirekesztetté, tanulatlanná, nincstelenné. Világszerte tehát átfogó, széleskörű tevékenységet végzünk, innen Magyarországról is, többek között a magyar emberek nagylelkű támogatásainak köszönhetően.

Ön szerint van esély arra, hogy a lepra ismét megjelenik hazánkban?

Nincs. Az emberiség 95 százaléka alapvetően immunis a leprabetegség kórokozójával szemben. Ennek oka, hogy egyrészt az évezredek során legyengült a kórokozó, illetve az előbb említett higiénés körülmények javulása, az általános egészségi állapot magas szintje, valamint a tiszta víz eredményeként a civilizált világban ettől szerencsére már nem kell félni.  Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a lepra a közhiedelemmel ellentétben enyhén fertőző betegség, melytől teljesen indokolatlanul és ok nélkül félünk. Cseppfertőzéssel terjed, és könnyen gyógyítható, csak néhány százaléknyi embertársunk érzékeny rá. Mindez szintén azt bizonyítja, hogy egyszerűen szörnyűség, hogy még mindig előfordul, és szükség van ránk, hogy harcoljunk ellene.

Pontosan hogyan működik közre a magyar misszió a lepra elleni harcban?

A Lepramisszió – Magyarország a világ legnagyobb lepraszervezetének, a jelenleg 33 országból álló, 1874 óta működő Nemzetközi Lepramissziónak (melynek központja London) tagszervezete. 2002-ben nyertünk felvételt, tagságunkat pedig azóta is minden évben megújítjuk. Nagyon büszkék vagyunk erre. Ugyanakkor sajnáljuk, hogy egész Kelet-Közép-Európából csak mi vagyunk aktív közreműködői a lepra elleni harcnak, mint egy afféle kakukktojás a térképen…Hazánkban egyébként 1974 óta működik a Lepramisszió, több ezer önkéntes szolgálatával, adományával. A nemzetközi szervezetünk egy zárt hálózat. Az adományokat a nyugati világ tagországaiban gyűjtjük, Ázsiában és Afrika országaiban pedig felhasználják azokat. Mindez többszörös ellenőrzés és a nemzetközi központunk koordinálásával történik. Ez az egyik legnagyobb erősségünk, hogy az adományok garantáltan a megfelelő helyre kerülnek, mivel zárt intézményrendszerben a saját kórházainkban, projektjeinkben használjuk fel azokat. Illetve mi is gyűjtjük össze évenkénti vállalásként.

Leprabetegseg Egy Melyszegenysegben Elo Indiai Telepulesen
A lepra elleni harc világnapja többek között arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a betegség az életszínvonal minimális emelkedésével is eltűnhet egy adott térségből (Fotó: Shutterstock/Puzzlepix)

Magyar missziónk az idén az indiai Kalkutta lepramissziós kórházának szemészeti, sebészeti, lepraszűrő tevékenységéhez járul hozzá. Másik vállalásunk pedig Kongóban lepraszűrésre, sebészeti beavatkozások végzésére, rehabilitációra, felvilágosító munkára, tanácsadásra, lelki segélyre, kutak biztosítására vonatkozik. Az ázsiai Mianmarban lepragyógyítást, mozgássérült-rehabilitációt végeznek a misszió jóvoltából, valamint egy missziós kórház működését is támogatjuk. Bangladesben szintén ebben az évben kezdődik hároméves küldetésünk, melynek során beiskolázunk háromszáz leprahátterű kisgyermeket. A projekteket évenként írják ki, ezekből mindig elvállalunk néhányat a következő évre, azután pedig lakossági adománygyűjtéssel dolgozunk a teljesítésükön. Nagyon hálásak vagyunk magyar honfitársaink nagylelkűségéért, akik támogatják ezt a nemes, teljesen feddhetetlen és megbízható ügyet.

Az érdeklődők további érdekes információkat olvashatnak a www.lepramisszio.hu honlapon, ahol tájékozódhatnak az adományozás módjairól, vagy követhetik a Lepramisszió – Magyarország munkásságát a közösségi oldalon is.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix