Barion Pixel Ezt eszi a Nemzet színésze – Szacsvay László kedvenc ételének receptjét osztotta meg – Coloré

Ezt eszi a Nemzet színésze – Szacsvay László kedvenc ételének receptjét osztotta meg

2024. 07. 09.

Szacsvay László, a Nemzet színésze kedvenc ételének receptjét osztotta meg a nagyérdeművel.

Szacsvay László kitűnően főz, és ez nemcsak színészi berkekben ismert tény, hiszen az RTL Vacsoracsata című műsorában is brillírozott ételeivel. A színész elmondása szerint mindig kútfőből főz, és nem méricskél, hanem szemre fűszerez és adja a hozzávalókat az étekhez.

Szacsvay László lecsója

A színész bár sok mindennel kísérletezett élete során, lecsójára a legbüszkébb, aminek a titka a tök és a sör.

Szacsvay László a lecsójához két-három csík szalonnát apróra vág, és elkezdi kisütni a zsírját. Ehhez mehet apróra vágott hagyma, kicsi só, kétféle bors, majoranna, és végül a végén pirospaprika. Erre mehet a karikákra vágott zöldpaprika, egy kevés paradicsom (négy adaghoz egy, legfeljebb kettő), majd kétféle gomba, csiperke és laska. Ekkor jön néhány pöttynyi mustár, esetleg pirosarany, majd öt szem kockacukor, és kis darabokra vágott mangalicakolbász, vagy ennek híján Gyulai. Ekkor mehet rá egy fél doboz sör, amiben megpárolódnak a zöldségek, és a legvégén kockákra vágott tök – szúrta ki a receptet a Metropol.

Ha minden megpuhul, lehet is tálalni a Szacsvay-féle lecsót.

A recepthez tartozó beszélgetés itt hallgatható:

Nyitókép forrása: Youtube

/egeszseg/recept/szacsvay-laszlo-receptje/