Barion Pixel 5+1 hely, ha egy jó forrócsokit innál Budapesten – Coloré

5+1 hely, ha egy jó forrócsokit innál Budapesten

2021. 12. 04.

Ugyan hó még nem sok esett felénk és a téli hangulat is várat magára, a hőmérők higanyszála már egyre lejjebb kúszik, ez pedig meghozhatja a kedvünket a kávézólátogatásokhoz. Azonban most nem a koffeines ital szerelmeseinek kedvezünk, hanem a legjobb budapesti forrócsokis helyekből válogattunk, hiszen a fővárosban ebből is rengeteg van.

Stühmer Édességbolt és Kávézó

Stühmer Édességbolt és Kávézó forrócsokija minőségi csokoládéból készül
Forrás: Stühmer Édességbolt és Kávézó

Magyarország egyik legrégebbi csokoládémárkáját a hamburgi Stühmer Frigyesnek köszönhetjük, aki az 1800-as évek közepén vásárolt cukorkaboltot Budapesten. A kis boltból idővel csokoládégyár lett, a Stühmer márkaboltok pedig gombamód szaporodtak az országban, majd a határokon túl is.

Az államosítás azonban nekik sem kedvezett, a múlt század közepén beolvasztották őket a Magyar Édesipari Vállalatba, új erőre csak 2006-ban kapott. Csóll Péter az egri Stühmer bolt megvásárlásával élesztette újjá a márkát, azóta már Makláron is nyitottak üzemet, Budapesten pedig többek között a Bartók Béla út 18 szám alatti márkabolt és kávézóban kóstolhatjuk meg termékeiket.

A minőségi csokoládéból pedig még jobb forrócsoki születik, így a 11. kerület környékén járva feltétlenül ugorjunk be egy bögrére, miután a Gellért téren fagyoskodva megvártuk, hogy a fényvillamos elhaladjon a Szabadság-híd előtt. Ezenkívül pedig a Jászai Mari tér környékén a Pozsonyi út 9 szám alatt, valamint az Oktogontól nem messze a  Teréz krt. 36 szám alatt keressük a másik két boltjukat.

Espressoul

Espressoul forrócsoki
Forrás: Espressoul

Egy kézműves cukrászdát és kávézót találunk, ha az Arany János utcai Burger King után jobbra fordulunk a sarkon, méghozzá az Espressoult. Tőlük tortákat, sós vagy édes, és akár mentes süteményeket is tudunk rendelni, akár házhozszállítással is. De ha már betértünk hozzájuk egy kiadós belvárosi andalgás után, kóstoljuk meg forrócsokoládéikat is, amik jól kiegészítik például az Espressoul szeletet vagy a mogyoróvajas-csokis piskótájukat.

Szamos Csokoládémúzeum

Szamostoday csoki bonbon
Forrás: Szamos Today

A Kossuth téren nemcsak a Parlamentet, a dunai kilátást és a kettes villamost érdemes megnézni, ha már ott vagyunk, menjünk fel a Szamos Today emeleti részére is. Itt találjuk ugyanis a Csokoládémúzeumot, ami kicsit kilóg ebből a felsorolásból, hiszen nem csak gasztronómiai élmény, hanem szórakozásnak sem utolsó. A csokoládé történetét bemutató tárlaton kívül élménytúrákra és kóstolásra is van lehetőség, illetve különböző édes szobrokban gyönyörködhet az odalátogató, például itt van a világ legnagyobb marcipán alkotása. A látogatás végén hazavihetünk egy általunk ízesített szelet csokoládét is, amit ott helyben öntenek a mesterek, ezt megkoronázandó pedig a földszinti kávézóban elkortyolhatunk egy forrócsokit.

Ahoy! Waffle, Chocolate & Lemonade Bar

Ahoy forrócsoki
Forrás: Ahoy

Tengerre matrózok, irány a Ferenciek tere! A Papnövelde utca 3 alatti aprócska helyiségnek a helyiek mellett a turisták is mindig csodájára járnak, így érdemes ide asztalt foglalni. A helyben főzött, belga csokoládéból készített forrócsokoládéikat a vendégek állíthatják össze, csak el kell dönteniük, mi legyen az alap (tej-, ét- , fehér vagy cukormentes étcsokoládé), az ízesítés (például sós karamell, fahéj, banán, meggy, vagy mogyoró), és milyen feltét menjen a kreáció tetejére (ezt fel sem soroljuk, mert legalább tucatnyi opció áll rendelkezésre).

A végeredmény pedig mindig fantasztikus, és ha ez nem elég, gofrit is fogyaszthatunk mellé, csakugyan többféle feltéttel megspékelve, valamint kapható itt szendvics, shake és smoothie, kávé, nyáron pedig igazi gyümölcsből készült limonádé. A téli szezonban mindenképp tervezzetek be egy Ahoy-látogatást, ami első randinak tökéletes.

Rengeteg Romkafé – avagy Míves 2.0

 Rengeteg Romkafé forrócsoki
„Már megint készül valami” Forrás: Rengeteg Romkafé

Romkocsmából szép számmal van a városban, “romkaféból” viszont annál kevesebb, különös hangulatával és rengeteg plüssmackójával kiemelkedik a tömegből a Rengeteg. Forrócsoki választékukban több, mint kétszáz fajtából válogathat aki a 9. kerületi Tűzoltó utcában jár. A felsoroltak közül az itt található árak a legbarátibbak, nem véletlen, hogy az egyetemisták közkedvelt helye ez a pince, az Élesztőház részeként. A rohanós, karácsonyra készülődős mindennapok közepette a Rengetegben elfogyasztott bögre ital segít kicsit lelassítani, hiszen ebben a meseországban mást nem is igen tehet az ember.

+1 The Box Donut

The Box Donut
Forrás: The Box Donut

Ugyan nem a forrócsokijairól, hanem hihetetlen finom, minőségi alapanyagokból készült kockafánkjairól híresült el a The Box Donut, idén télen előrukkoltak egy újdonsággal – ötfajta forró és krémes italból válogathatunk nálunk, akár a Nyugati, akár a Keleti pályaudvar melletti vagy a Zrínyi utcai boltjukba látogatunk el.