Barion Pixel Ételek, amiket csak a felnőttek szeretnek – Coloré

Ételek, amiket csak a felnőttek szeretnek

2022. 09. 10.

Ételek, amikért a felnőttek rajonganak, a gyerekek pedig menekülnek előlük.

Vannak ételek, amiket a gyerek akkor sem hajlandóak megenni, ha a csillagokat is leígérjük nekik az égről. A legtöbb esetben ezek az ételek minden kicsinél ugyanazok, sőt, ha jobban belegondolunk, mi magunk sem preferáltunk mindent, amit annak idején édesanyánk a tányérunkra tett. Igaz, erre még nincs és talán soha nem is lesz releváns magyarázat, de biztos, hogy a legtöbben csak felnőttként barátkoztunk meg egy-egy étel ízével vagy állagával.

Megmutatjuk azokat az ételeket, amiket biztos, hogy te is csak felnőttként kedveltél meg. Ne szégyelld magad, ha magadra ismersz, inkább folyasd a felsorolást, ha esetleg valamit kifelejtenénk.

Ételek, amiket egy gyerek sem szeret

Olajbogyó

Tisztán emlékszem rá, hogy általános iskolás koromban el sem tudtam képzelni, hogy hogyan mondhatják a szüleim azt, hogy az olívabogyó finom. Mivel azt már akkor is elhittem, hogy nagyon egészséges, ezért többször is megkóstoltam, de sajnos a próbálkozásaim kudarcba fulladtak. Anyukám akkor mondta is, hogy az olívát csak a felnőttek szeretik. Kiskamaszként nyilván ezen mélységesen megsértődtem. Rá pár évre pedig, amikor már a húszas éveim elején jártam, újra szembejött velem az olajbogyó, akkor történetesen egy tészta salátába rejtve. Én lepődtem meg a legjobban, amikor az ízlelőbimbóim rajongani kezdek az ízéért. Ekkor büszkén konstatáltam, hogy végre tényleg felnőtt vagyok. Azóta is szoros barátság fűz hozzá, főleg a nagy fekete szemek azok, amiknek soha nem tudok ellenállni.

felnőtt ételek,
Olajbogyó / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Cékla

Nyújtsa fel a kezét az, aki, amikor gyerekként meglátta a tányérján a céklát azt kiabálta: fúúúúj! Elég sokan! Vannak, akiknek ez még felnőttként is egy mumus marad, ám a legtöbben azért előbb vagy utóbb, de megbarátkoznak az egyszerre fura színű, ízű és állagú zöldséggel. Pedig magas antioxidáns- és vastartalma miatt nagyon fontos lenne beépíteni a gyerekek és a felnőttek étrendjébe is. Ha a savanyított verziótól még felnőttként is irtózol, akkor próbáld ki a főtt céklát salátában rengeteg feta sajttal. Vigyázz, mert addiktív, ha megszereted tuti, hogy nem tudsz majd róla leállni, és majd csak azt sajnálod, hogy évekig kimaradt az életedből ez a csodálatos étel.

felnőttek étele
Cékla / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Kelbimbó

A kicsi, zöld és büdös kelbimbóval a világból is ki lehetne kergetni a legtöbb óvodást. Az öcsém már csak azért sem volt hajlandó megkóstolni, mert a kedvenc meséjében is volt egy olyan rész, amiben a kis teknős nem akarta megenni a kelbimbót. Aztán, ahogy teltek az évek, és egyre kevesebbé érdekelték a mesék, ám egyre jobban az ízek, úgy döntött, ad még egy esélyt az utálatos kelbimbóknak. Lehet éppen a csillagok állásának köszönhető, de azóta nincs ezzel az étellel különösebb problémája. Igaz már elmúlt húsz éves.

felnőtt étel
Kelbimbó / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Spenót

A spenótfőzelékkel egyetlen baj van, ez pedig nem más, mint a színe. Ki az, aki, sötétzöld masszát akar kanalazni? Egy bizonyos kor alatt biztos, hogy senki sem. Ám, ahogy cseperedünk, bizony a legtöbben rájövünk, hogy ez a cseppet sem impozáns massza valami elképesztően finom, és több dologgal is tökéletesen kombinálható. Igen, például főtt tojással. Érdekes dolog, de a legtöbb húsz és harminc közötti felnőtt már a kedvencei között emlegeti a spenótot.

felnőttek étele
Spenót / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Salátalevél és rukkola

Tegye fel a kezét az, aki gyerekként kivette a szendvicséből a salátaleveleket! Biztosan akad jó néhány jelentkező. Pedig a salátának még kimondottan rossz íze sincs, mégsem túl közkedvelt a kicsik körében. Éppen ezért nagyon ironikus, hogy a legtöbb nő felnőttként viszont csak és kizárólag salátákon él. Elsősorban azért mert alacsony kalóriatartalma mellett tele van olyan vitaminokkal, ásványi anyagokkal és antioxidánsokkal, amelyek segítenek megőrizni a bőr víztartalmát, és erősítik az immunrendszert.

felnőttek étele
Saláta / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Diófélék

Az apró olajos magok, amik nem csak szuper egészségesek de nagyon finomak is a legtöbb gyerek számára igazi ősellenségek. Családunk legapróbb tagjai még a Mikuláscsomagba rejtett mogyorót sem voltak hajlandóak megenni. Persze aztán, ahogy mindenkinek benőtt a feje lágya (az egyetemi évek idején) és rájött, hogy milyen sok fontos nyomelemet és omega 3 zsírsavat juttat a szervezetbe néhány szem dió, és mindemellett mennyire finom csemege a sós mandula és a pirított kesudió az olajos magvak lettek a családi ünnepek kötelező nassolni valói.

Olajos magvak, amit csak a felnőttek szeretnek
Olajos magvak / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix