Barion Pixel Ezt ették a győztesek és vesztesek az Oscar-díjátadón 2023-ban – Coloré

Ezt ették a győztesek és vesztesek az Oscar-díjátadón 2023-ban

2023. 03. 13.

Az Oscar-díjátadó az egyik legnagyobb esemény az év során, így az sem elhanyagolható, hogy a sztárok mit fogyasztottak ezen a különleges estén.

Magyar idő szerint március 13-án hajnalban tarották a 95. Oscar-díjátadót, ami több meglepetést is okozott. A sztárok szebbnél szebb ruhákban pompáztak az esten, és a díjak átvétele és a fotók elkészülte után bizonyosan minden jelenlévő megkóstolta a felkínált étkeket, amik idén is különlegesek voltak.

Míg tavaly magyar ételek is az asztalra kerültek, idén más volt az irány. A fogásokat ahogy az megszokott, Wolfgang Puck készítette az estre, immáron 29. alkalommal. Puck a ’70-es években vált ismertté, amikor kaliforniai éttermében úgy mutatta be a helyi jellegzetes mezőgazdasági termékeket, hogy francia és ázsiai ízhatásokkal ötvözte őket. Az eseményre több étterméből hozott maga mellé munkaerőt, így összesen 115 séf készítette az est étkeit.

A 2023-as Oscar-díjátadó menüje

A menüt az angol konyha remekei hatották át, ügyelve arra, hogy elegáns és könnyed étek legyen a klasszikus brit fogásokból. A mini fish and chips-eket kis csirkés piték követték különleges szarvasgomba-reszelékkel, valamint Wellington bélszín Mr. Puck verziójában.

A Wellington bélszín az angol konyhai remekei között kapott helyet
A Wellington bélszín az angol konyhai remekei között kapott helyet / Kép forrása: Northfoto

Az angol konyhán túl az olasz is szerepet kapott: felszolgálták az agnolottit, az egyik töltött tésztakülönlegeséget, szarvasgombás tésztát és a vegánokra is gondolva hús-, tojás- és tejtermékmentes pizza is került az asztalra.

Az ázsiai vonalat a kínai fűszerezésű padlizsán képviselte rizzsel, valamint a híres, hollywoodi Merois étterem ráksalátáját is vegetáriánus változatban szolgálták fel. A japán feketemarha, a Miyazaki Wagyu is feltűnt a tálakon, valamit a már tavaly is felszolgált füstölt lazac Oscar-módra is helyet talált magának a menün.

Az Oscar-díjátadók egyik klasszikusa az Oscar-alakú füstölt lazac kaviárral
Az Oscar-díjátadók egyik klasszikusa az Oscar-alakú füstölt lazac kaviárral / Kép forrása: Northfoto

Az italokat is gondosan megválogatták, így a hagyományos italválogatás mellett egy különleges tequilát és pezsgőt is felszolgáltak, valamint a bort a francia régióból ismert Domaine Clarence Dillon szolgáltatta.

A desszertről sem feledkeztek el: a különleges csokoládészivar mellett sherry ízesítésű trüffelt kapott a nagyérdemű, a cseresznye ízével megbolondítva.

Természetesen sok más étel közül is választhattak a jelenlévők, és nem maradhatott el az ilyenkor szokásos, Oscar-alakú csokoládé sem, így az is kaphatott egy ,,szobrocskát”, aki végül nem lett díjazott.

Forrás: Food NDTV, Fine Dining Lovers.

Nyitókép forrása: Northfoto