Barion Pixel A 4 leggyakoribb ok, amiért rá sem bírunk nézni a halra (x) – Coloré

A 4 leggyakoribb ok, amiért rá sem bírunk nézni a halra (x)

2022. 09. 23.

A halat vagy utálja valaki, vagy imádja, a kettő között nem igazán van átmenet. Aki viszont utálja, az teljes szívéből teszi, és legalább négy indokot fel tud sorolni „mentségére”.

Nemcsak az egyébként finnyás evőkre igaz ez – akikről kiderült, hogy genetika is állhat a válogatósságuk hátterében –, hanem azokra is, akik egyébként majdnem mindent mást szívesen megesznek.

Szag

Mivel nemcsak az ízlelőbimbóinkat, hanem a szaglóreceptorainkat is használjuk, amikor elfogyasztunk egy-egy fogást, ezért ha az étel illatát nem találjuk kifejezetten kellemesnek, kevésbé akaródzunk majd megenni.

A hallal azért gyűlik meg sokak baja, mert ha nem egészen frissen van elkészítve, egy trietil-aminnak nevezett vegyület kezd el termelődni benne, ez okozza a jellegzetes halszagot. A friss halnak (főleg, ha tengeri halról van szó) azonban elvileg nagyon gyenge illata van, ami nem kellene, hogy megzavarja az evést.

Hame
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Szálka

Sokan nem szeretjük, ha az ételünk mellett az életünkért is küzdeni kell ebédkor – a legjobb, ha az ízeket és illatokat minden akadály nélkül élvezhetjük falatozás közben. Azonban ez nem mindig sikerül az uszonyosoknál, hiszen a legtöbb hal izomzatában csontos szálkákat is találunk. Ezeket pedig nem kifejezetten jó ötlet megenni, és ha nem figyelünk oda, vagy nincsenek eltávolítva megfelelően, bizony megszúrhatják a szánk belsejét vagy a torkunkat. Ám akik mégis élveznék a halhús előnyeit – a bennük található omega-3 zsírsavaktól kezdve az A-, D-, B12-, B1-, B2- és E-vitaminokon keresztül az alapvető ásványi anyagokig –, azok különféle szálkamentes változatból válogathatnak: gondoljunk csak a friss filé-szeletekre, a gyorsfagyasztott halakra vagy épp a pástétomokra.

Textúra és látvány

A Balaton környéki halsütők családi kirándulásaink elengedhetetlen programpontját képezik, de amíg a szüleim és az öcsém falatoznak, addig én a vizet szemlélem – még csak véletlenül sem akarom végignézni, ahogy a hal farkától a fejéig haladva elfogyasztják az uszonyost! Nem tartom szép látványnak, ha a konyhában rajtahagyják a fejét, és ha néha mégis rászánom magam arra, hogy megkóstoljam, mit esznek a többiek, jellegzetes textúrája eltántorít a további falatoktól. Én személy szerint maradok a csirkénél…

Hame
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Nem megfelelő elkészítés

A magyar konyhának nem szerves részei a halételek, ezért általában azok elkészítésében sem jeleskedünk. Míg a tenger mellett élő népek azt vallják, hogy a halat „nem lehet elrontani”, addig mi épp ennek az ellenkezőjéről vagyunk meggyőződve – nem alaptalanul. Hiszen ahelyett, hogy az egyszerűen nagyszerű elkészítési módokat választanánk, például a grillezést, mi sokszor inkább panírozzuk és/vagy olajban sütjük, ami viszont valóban nem mindig úgy sikerül, ahogy szeretnénk. Ha pedig olyan helyen vagy olyan szakácstól érkezik a tányérunkra, aki nem ért az elkészítéséhez, könnyen elveheti a kedvünket a halevéstől.

Nekünk, magyaroknak, a szálkán kívül egy másik félelmünk is van a halakkal kapcsolatosan: sokszor attól tartunk, hogy ha nem sül át eléggé, akkor kikészülhet a gyomrunk. Így aztán nem ritka, hogy átesünk a ló (pontosabban a hal) túlsó oldalára és túlsütjük azt, s ezzel már vissza is érkeztünk az előző részhez: az állag és látvány problémához.

A felsorolt negatívumoktól egytől egyig mentesek szerencsére a Hamé halpástétomok, amelyek nemcsak finomak, hanem szálkamentesek és kellemes, krémes állagúak, és nincs meg a jellegzetes szaguk sem.

Így mind a halrajongók, mind azok számára jó választás lehet, akik csak barátkozni próbálnak a halfélék fogyasztásával – beleértve a válogatós gyerekeket vagy éppen a halat is fogyasztó vegetáriánusokat. És persze azokat, akik eddig minden esetben nemet mondtak egy halas fogásra – mint például én.