Barion Pixel Dizájnos csillárok saját kivitelezésben – Coloré

Dizájnos csillárok saját kivitelezésben

2020. 11. 23.

Egyre gyakrabban kell már akár napközben is felkapcsolni a villanyt azért, hogy megfelelően lássunk otthon, a munkahelyünkön. Elengedhetetlen a megfelelő világítás, amelyet a lámpáink biztosítanak.

A mennyezetről lecsüngő csillárok vagy az arra felfekvő lámpatestek a tekintetet is odavonzhatják, ha kellően dizájnos darabok. Nem feltétlenül szükséges súlyos összegeket kiadni azért, hogy egy mutatós darabbal csinosítsuk otthonunkat. Mutatunk néhány ötletet, amely az otthoni megvalósítást is lehetővé teszi.

Csillar 2

Gyöngyös tál

A meglévő lámpabúra túl snassz? Nézz körül a konyhádban. Ha van otthon egy fém gyümölcsös tál, amelyet feláldoznál, kiváló burát készíthetsz belőle. Az amúgy ritka drótszövésű tál akkor igazi, ha az alján is lyukas, hogy a fényt áteressze. A tál nyitott szája fog a meglévő burára ráfeküdni. Önmagában egy fém gyümölcsöstál sem dobná fel túlságosan a környezetet, de ha gyöngyökkel díszítjük már egészen más lesz. Vékony damilra vagy drótra fűzzünk fel tetszőleges színű gyöngyöket. Az így kapott gyöngyfüzért pedig tekerjük rá a tál fém részeire. Igény szerinti mértékben lazábban és sűrűbben is lehet díszíteni gyöngyökkel az új lámpaburát.

 

Hullahoppos

Ha nincs otthon eldugva hullahopp karikád, akkor néhányat be kell szerezni a most következő dizájnos csillárhoz. Szerezz be négy darab karikát, valamint szükség lesz arany, ezüst vagy tetszőleges színű festékspray-re. A karikákat egyenkét fújt színre. Száradás után a négy karikát egymásba kell illeszteni, hogy a karikák egy gömböt formázzanak. Alul csavarral kell a karikákat összefogni, hogy a gömböt tartani tudják. A legjobb megoldás, ha az egyszerű vezetékről lecsüngő izzót ereszesz alá, és azzal fogatod fel a karikákat azon a részen, ahol keresztezik egymást. Ezzel is el is készült a dizájnos, lecsüngő, karikák adta csillárod. Olyan helyiségben érdemes ezt a megoldást használni, ahol vagy nagy a belmagasság, vagy pedig van elegendő tér szükséges ahhoz, hogy kerülgetni tudjuk.

 

Hullahoppos más módon

Ehhez a verzióhoz elegendő csak egy darab hullahopp karika. Még csak meglévő lámpa sem kell hozzá. Vegyél egy hosszú fényfüzért, tekerd rá a karikára. A karikát több fonál segítségével akaszd fel a mennyezetre. Arra ügyelj, hogy konnektor kötelében tedd ezt meg, hogy a fényfüzért áramhoz tudd juttatni. Megoldás lehet, ha elemmel működő fényfüzért szerzünk be, azzal még könnyebb a dolgod.

 

Bojtos karikás

Ugyancsak karikár lesz szükséged, de most inkább hímzőkarikára. Ma már mindent könnyedén be lehet szerezni akár internetről. Vásárolj három különböző méretű hímzőkarikát és akár egyszínű, de többszínű fonálra lesz szükséged attól függően, hogy milyen csillárban gondolkodsz. Egy képkeret lehet az egyforma méretű bojtok elkészítéséhez az alap. Erre tekerd fel a fonalat, és készíts belőle jó sok bojtot. A hímzőkarika szétnyitása után a bojtokat fűzd fel a karikára. Mindegyik mérető hímzőkarikával tegyél ugyanígy. Ha mindhárom karikán rajta vannak a bojtok, akkor a fonál segítségével a karikákat is egymáshoz kell kötni, majd a legnagyobbat láncokkal rögzíts a foglalathoz.

Csillar 3

Kartonos megoldás

Egy kartondobozt nyomj laposra a hajtások mentén és több, egyforma szélességű csíkot vágj le abból sniccer kés segítségével. Az így kapott csíkokat hajtsd vissza, mintha a doboz részei lennének és így forgasd egymásra merőlegesen a csíkokat, majd ragaszd össze. A tetejére illessz egy kartonlapot, amelyet a legfelső csíkkal összeillesztesz és már csak az égőre kell illeszteni. Színre lehet festeni, de a környezettudatosság jegyében akár a kartondoboz eredeti színében is meghagyható. Ehhez mindenképp tiszta, egyszínű karton doboz szükséges.