Barion Pixel 3 dolog, amire nem(CSAK) a smink jelenti a megoldást – Coloré

3 dolog, amire nem(CSAK) a smink jelenti a megoldást

2022. 06. 27.

A smink egy fantasztikus eszköz a hangsúlyozásra, de az elfedésre is. Fedezzük fel, hogy miként tudjuk segítségével megtalálni a hosszú távú megoldásokat a bőrünk problémáira!

1. Miért látszódnak jobban a ráncok, ha sminkelünk?

A ráncokat nem tudjuk elfedni sminkkel. Bár a highlighterrel lehet játszani – és nem véletlenül mondják, hogy optikailag azt a hatást kelti, ha a járomcsont felett alkalmazzuk, mintha feszesebb lenne a szem körüli bőr -, de a highlighter önmagában nem egy ráncokat megsemmisítő termék, sőt! Ha túlzásba visszük a használatát, vagy a szem alatti területre is kerül belőle, épp ellenkező hatást érhetünk el, mint amit ki szerettünk volna váltani.

Sminkelés után néha hangsúlyosabbnak tűnnek a ráncaink mint előtte, különösen igaz ez a szem alatti területre. A megoldás itt is – erről korábban is írtunk -, a bőrápolással kezdődik. Számos anti-aging termék közül választhatunk a piacon, de ami még ennél is fontosabb: a vízpótlás (kívülről és belülről is!), vagyis a bőr hidratáltságának folyamatos biztosítása. Ha nem szenved vízhiánytól a bőrünk, akkor néhány hét után láthatóan szebb bőrtextúrát kapunk, sőt a ráncok láthatósága is csökken.

smink
A szem alatti karikák és ráncok láthatóságán nem csak a smink segíthet / Kép forrása: Pexels.com

Visszatérve a sminkre: a szem alatti területen nagyon vékony a bőrünk, így ha túl vastagon, túl sűrű termékekkel pakoljuk meg, akkor az nem nyújt majd szép látványt. A szem alatti területen ügyeljünk arra, hogy minél vékonyabb (vizesebb állagú, és ne nehéz, alig kenhető) állagú korrektorokat válasszunk, és azt is csak oda tegyük, ahol sötétebb a bőrünk. Nem kell a sminkvideókban látottakat a hétköznapokba átüteltetni, mert hidd el: nem oda valók. A korrektort nem kell a belső szemzugtól a külső szemzugig “bepakolni” a szem alá. Kis mennyiségben érdemes óvatosan beütögetni a bőrbe a középső- vagy gyűrűsujjunkkal (esetleg egy puha ecsettel), de csak oda, ahol árnyékot látunk. Ha kevesebb a termék, kevésbé ül be a ráncokba, így a ráncok láthatósága is jelentősen csökken.

Az arc egészére igaz ez az elv: minél vékonyabb, vizesebb, laza textútájú alapozót választunk (a mindent elfedő, porcelánbőrt gyártó, matt hatású állagok helyett), annál kevésbé kell szembesülnünk azzal, hogy olyannak látjuk a bőrünket, amilyennek egyáltalán nem akarnánk.

2. Állandóan fénylő bőr

A zsíros-kombinált bőr egyik legismertebb jellemzője, hogy állandóan fénylik, minden igyekezetünk ellenére is, sok bosszúságot okozva ezzel nekünk nőknek. A sminkelés során ilyenkor használhatunk ún. mattító primert, amit közvetlenül az alapozó elé érdemes beiktatni, és azokra a bőrterületekre feltenni, ahol a fényesedést tapasztaljuk. Alapozóból is olyat válasszunk, ami végeredményében matt hatású, így ezzel is ki tudjuk tolni az újrafényesedés időpontját – mert sajnos előbb vagy utóbb, a legtartósabb és legjobban felépített sminkek esetében is bekövetkezik, amikor zsíros bőrt sminkelünk. A púder használata ilyenkor elengedhetetlen, kiemelten az ún. stratégiai pontokon, vagyis a homlok, orr, áll, esetleg orca környékén, ahol a fényesedés a leginkább jellemző.

Szintén jó barátunk lehet a mattító papír, amit a drogériákban pár száz forintért beszerezhetünk. A mattító papír azon kritikus pillanatban segít ki minket, amikor minden igyekezetünk ellenére a nap egy bizonyos pontján fényleni kezd a bőrünk. Ahelyett, hogy egy zsebkendővel törölnénk le, ami nemcsak leszedi a sminket is, de még irritálhatja is a bőrt a dörzsölő hatás, használjunk mattító papírt! Ezzel könnyen felitathatjuk a bőrön lévő felesleges réteget anélkül, hogy a sminkünket leszedtük volna. Ha szükséges, akkor mattítás után újrapúderezhetünk, előtte semmiképp nem javasolt, mert akkor olyan, mintha otthagyva a felesleges zsírréteget, még konzerválnánk is egy réteg púderrel. Ez esztétikailag nem kelt olyan hatást, amivel elégedettek lennénk, és a bőrünk sem örül neki. 

zsiros bor
A zsíros bőr legjobb barátai: a púder, a mattító papír, és a megfelelő bőrápolás / Kép forrása: Unsplash.com

A sminken kívül amivel hosszú távon is megtámogathatjuk a bőrünket abban, hogy kevésbé intenzíven fényesedjen, vagy akár teljesen egyensúlyban működjön, az a bőrápolás. Egy korábbi cikkünkben írtunk ezen bőrtípus ápolásáról, de ha teljesen kezdő vagy a bőrápolásban, és most ismerkedsz a témával, akkor első lépésként kezdd egy habzó arctisztítóval, és egy hidratálóval, napi kétszer. Már ezzel is rengeteg teszel a bőröd egészségéért és jó állapotáért!

3. Cserepes ajkak

A cserepes ajkak láthatóságát némileg csökkenthetik bizonyos ajaktermékek. Célszerű a matt és mattra száradó állagokat ilyenkor parkolópályára tenni, mert csak még inkább láthatóvá teszik a száraz ajkakat, és viselni sem komfortos őket ilyenkor. A szájfények és fényesebb, krémesebb rúzsok azonban képesek optikailag kevésbé láthatóvá varázsolni, ha száraz a szánk. Szintén megoldás lehet a kipirosodott, kiszáradt bőrre az ajkak körül, ha egy lazább, vizesebb állagú alapozóval, vagy könnyű korrektorral elfedjük a bőr pirosságát, irritáltságát. Sűrűbb textrúával itt sem érdemes próbálkozni, mert könnyen azt érhetjük el vele, hogy csak felnagyítjuk a bőr eredendően rossz állapotát.

ajkak
A szép ajkak is a hidratálással kezdődnek / Kép forrása: Unsplash.com

Tartós megoldást itt sem az állapot takargatásával, hanem a kezelésével tudunk elérni. A cserepes ajkaknak szintén a hidratáltság a legfontosabb, amihez sajnos kevés lesz, ha a hidratáló krémedből kensz egy kicsit a szádra is. Használj rá célzott terméket, érdemesebb a természetesebb alapanyagú készítményeket választani, és kerülni a kámfor vagy fenol tartalmú termékeket. Az ajkakat is lehet radírozni, amire vannak célzott termékek is, de az arcradírod is megteszi, hogy eltávolítsd vele az elhalt hámsejteket.

A legfontosabb, hogy bármely bőrhiba, vagy elfedni való probléma mellett is tudatosítsuk, hogy senkinek nincs tökéletes, retusált bőre a valóságban, hiszen tökéletes bőr egészen egyszerűen nem létezik.