Barion Pixel Megyek és bepúderezem az orrom… – Tényleg kell az a púder? – Coloré

Megyek és bepúderezem az orrom… – Tényleg kell az a púder?

2022. 12. 26.

Mire való a púder? Miért félünk tőle? Valóban „öreges” lesz a végeredmény? Oszlassuk el hát a kételyeket, és kezdjük el jól használni!

A „megyek és bepúderezem az orrom” kifejezés a XVII-XVIII. században előszeretettel használt rizspor használatában gyökerezik, és bár ez inkább a haj kozmetikuma volt, a hölgyek ezzel a kifejezéssel jelezték, hogy épp a fürdőszobába tartanak (a ‘powder room’ angol szóból ered, hiszen a tehetősebb családoknál külön rizsporos szobát is kialakítottak).

Manapság kevés hölgyet látok a női mosdóknál a tükör előtt púderrel frissíteni a sminkjüket. Tapasztalataim szerint ennek a fő oka az, hogy eleve kevés nő használja. Nem biztosak abban, hogy egyáltalán van-e rá szükség, hogy miként kell használni, és sokan tartanak attól, hogy öreges, vastag, és rizsporos lesz a végeredmény. Nézzük meg, hogyan használhatjuk úgy, hogy mindez ne következzen be, ellenben elvégezhesse két fő feladatát: a rögzítést és a mattítást.

Mire való a púder?

Rögzíti a krémes textúrákat, vagyis az alapozót és a korrektort (esetleg a primert, ha azt is használunk). Azért fontos a használata, mert a krémes textúrák a bőr saját hőjének következtében elkezdenek elmozdulni, és persze kopni is a felvitel után pár órával. A kopás természetes folyamat, mindenképp megtörténik, de azt, hogy ez mikor következik be, azt a púder használata jelentősen befolyásolja. Röviden: ha nem rögzíted a sminked, hamarabb eltűnik.

A másik fontos szerepe a mattítás. Víz-és zsírhiányos bőrű hölgytársaimat kevésbé hatja meg a púder ezen áldásos hatása, de a zsíros vagy kevert bőrtípus gyönyörűen mattítható nemcsak a smink felvitelekor, de később is, amikor megtörténik az a bizonyos átfényesedés.

Milyen kiszerelést érdemes választani?

puder
A porpúdert sokan „sminkes púderként” is ismerik. / Kép forrása: Unsplash.com

Kétféle kiszerelésben érhetjük el: préselt és nem préselt verzióban. A préselt (ismertebb nevén kőpúder) általában tükrös, kompakt kiszerelésben kapható, aminek előnye, hogy bedobhatjuk a táskánkba, és elvégezhetjük vele azt a bizonyos „orrpúderezést”, vagyis a sminkünk felfrissítését.

A nem préselt változat már jobban emlékeztethet minket a régi idők rizsporára, hiszen ebben az esetben megmarad poros formájában, innen ered a porpúder (vagy transzparens púder) elnevezés. Utóbbi kevésbé praktikus, ha a retikülünkben szeretnénk tartani, viszont otthoni használatra tökéletes lehet.

Teljesen mindegy, hogy melyik verzió mellett tesszük le a voksunkat, a két fő funkcióját a termék bármely kiszerelés esetén ellátja, de tény, hogy a porpúderrel valamivel finomabb, láthatatlanabb végeredményt kaphatunk.

Fehér vagy színes?

smink
Szivacs helyett használjunk inkább egy számunkra kényelmes méretű púderecsetet. / Kép forrása: Unsplash.com

A fehér púdertől a legtöbben messzire elmenekülnek, tartva attól a jogos feltételezéstől, hogy a fehértől fehérebb lesz az arcbőr. Itt azonban nincs hasonlóság a rizsporral, mert az efféle termék színe csupán azért fehér, mert nem tartalmaz színpigmentet. A fehér színű változat nem színezi az arcot, csak elvégzi a dolgát, amit egy púdertől elvárunk, vagyis a rögzítés és a mattítást.

A színezett verzióknál már fontos, hogy a bőrszínűnkhoz közeli árnyalatot válasszunk, hiszen ezzel „belenyúlunk” a bőrszínbe, ugyanakkor a délutáni sminkfrissítéshez sokkal alkalmasabb (pontosan a pigmenttartalma lévén), mint az áttetsző/színtelen változat.

Ecset vagy szivacs?

Ha a púder használatával nincs más célunk, csak az, hogy rögzítse a sminket, akkor a legláthatatlanabb felvitelt egy nagyfejű ecset segítségével tudjuk elérni. Ezzel a szem alatti korrektortól kezdve az egész arc felületét tudjuk rögzíteni, laza, tapogató mozdulatokkal, hiszen a célunk nem más, minthogy „odakössük” az olyan krémes termékeket, mint az alapozó, vagy a korrektort.

A púderekhez járó szivacsok viszont tökéletesek a délutáni frissítéshez, vagy akkor, ha markánsabb, vastagabb hatást kívánunk elérni a termék felvitelével. Épp ezért száraz bőr esetén minden esetben érdemesebb az ecsetet választani a szivacs helyett.

Mire lehet még jó?

puder
A kompakt változat tökéletes a délutáni sminkfrissítésre. / Kép forrása: Unsplash.com

A termék használata mellett szól még az az érv is, hogy az egyenletesen alapozott, majd púderezett arcbőrön foltos hatás nélkül tudjuk eloszlatni a pirosítót, vagy a bronzosítót, így búcsút mondhatunk a foltos járomcsontnak.

Ha először csak óvatosan szavaznál bizalmat a púdernek, akkor javaslom, hogy kezdj egy drogériás, fehér színű (vagyis pigmentmentes) termékkel, és figyeld meg, mennyivel lesz tartósabb a sminked.

Ha pedig segítségre lenne szükséged, sose félj kérni!