Barion Pixel A szemüveg tényleg öltöztet – Coloré

A szemüveg tényleg öltöztet

2022. 10. 18.

A szemüveg nemcsak a látást segíti, de egy tökéletes fashion kiegészítő is. Októberben érdemes nagyobb figyelmet szentelni a szemünk világának, hiszen ez a Látás Hónapja.

A szemüveg az a kiegészítő, ami nemcsak hasznos, mivel segíti az éles látást, de mióta a tervezői egyedi keretek meghódították a divatvilágot, azóta nagyon trendi is. Ha visszatekintünk akár csak a szüleink gyerekkorába, a legtöbb szemüveges kisgyerek gyűlölte a ráaggatott vastag keretes szemüvegeket. Akkor ez minden volt, csak éppen trendi nem… ezzel ellentétben ma, ha a nagyszüleink lakásában találunk egy ilyen, a 60-as 70-es évekből maradt keretet, tuti, hogy azonnal lecsapunk rá, és a fejünkre igazíttatjuk.

Mint ahogy azt a nagy divattervezőktől már megtanultuk, a divat változik, a stílus örök, így a feltűnő, nagy színes kereteket is tudni kell hordani. Gondoljunk csak Iris Apfelre, akinek ma már védjegye a méretes vastag, színes vagy fekete keretes szemüveg.

szemüveg Iris Apfel
Iris Apfel / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Az úgynevezett SZTK-s keretektől mindenkinek égnek állt a haja, és számtalan kislánynak okozott önbizalom problémákat az, hogy egy csúnya kiegészítő takarja el az arcát. Ám manapság gyakran azok is szemüveget hordanak, akiknek tökéletes a látásuk, pusztán azért, hogy még trendibb legyen az outfitjük.

Mielőtt kitérünk a mai divatvilág legmenőbb kereteire, ugorjunk vissza az időben, és nézzük meg, hogy körülbelül mikor született meg az első szemüveglencse.

A szemüveg rövid története

Az első szemüveglencse, amit ninivei lencsének is szokás nevezni (ugyanis az első régészeti lelketek Ninivéből kerültek elő), körülbelül 10 dioptriás lehetett és egészen pontosan Pompej romjai között találták meg. Ekkor még csak a lencséket készítették el, és több módszert is kipróbáltak arra, hogy miként lehet ezt a gyógyászati segédeszközt kényelmesen és biztonságosan rögzíteni a fejhez. Számtalan kísérlet után a 18. században elkészült a ma is kapható úgynevezett száras szemüveg.

A szemüveg funkcionális működésének leírása egy angol származású fizikus, Roger Bacon nevéhez köthető. Az első használható szemüveget 1280-ban Alessandro di Spina firenzei készítőmester hozta létre. Ennek a továbbfejlesztett verziója Benjamin Franklinnak köszönhető, aki elkészítette az első biofokális szemüveget is. Még ez sem volt annyira tökéletes, de végül Sir Austin Henry Layard régésznek köszönhetően sikerült megalkotni azt a konstrukciót, amivel a legtöbb látássérült életét megkönnyítették a 19. század elején.

Azóta rengeteget fejlődött az orvostudomány, a technika és persze a divat is, így mára szupervékony lencsék és extra menő keretek közül válogathatunk. Még azok is megtalálják a szinte rájuk tervezett darabot, akik eddig menekültek a szemüvegek elől, és meg voltak róla győződve, hogy nekik egyetlen szemüveg sem áll jól. Ahogy azt már említettük, a nagy műanyag keretek néhány éve berobbantak a piacra, és ki sem lehet őket üldözni. Nagyon menők és kényelmesek is, hiszen nagy felületen biztosítják az éles látást.

szemüveg látás
A szemüveg öltöztet. / kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Ám mivel ezek a nagy méretek és túlzó vonalak nem passzolnak minden arcformához – ilyen például a szögletes arc – , ezért érdemes minden típust felpróbálni. A macskaszem és a titkárnős fazon is hatalmas reneszánszát éli idén, viselője úgy érezheti magát, mintha visszarepült volna a 50-es 60-as évekbe.

Mivel október a Látás Hónapja, ezért legalább most érdemes odafigyelnünk a szemünk egészségére. A monitor és a telefon képernyőjének kék fénye hatalmas károkat okozhat hosszútávon, ezért azoknak, akiknek nincs szükségük dioptriás szemüvegre, érdemes beszerezni egy kék fényszűrős lencsét tartalmazó szemüveget.

A rendszeres orvosi ellenőrzés elengedhetetlen a szemünk egészségének a megőrzésében. Vannak, akik nem veszik ezt kellőképpen komolyan, pedig a látásunk épsége forog kockán. Fél évente, de legalább évente érdemes ellátogatni a szemész orvosunkhoz, hiszen, ha csak keveset romlott is a szemünk, az is hatalmas károkat okozhat. Gondoljunk csak a vezetésre, ahol akár életek is múlhatnak a sofőr éleslátásán!

Ma már egyáltalán nem ciki szemüvegesnek lenni, sőt! Válasszunk egy hozzánk illő keretet, és viseljük büszkén. Ráadásul számtalan divattervező az újonnan kihozott ruhakollekciójához is készít szemüvegkereteket is, így akár inspirációt is gyűjthetünk, hogy milyen szetteket válasszunk a szemüvegünkhöz. Azoknak sem kell aggódniuk, akik bizonytalanok a választásban, hiszen az optikákban dolgozók pontosan tudják, hogy melyek lesznek azok a fazonok, amiket talán soha többé nem akarunk majd levenni.

szemüveg látás
Október a látás hónapja. / kép forrása: Shuttersrock / Puzzlepix

Nyitókép: Shutterstock / Puzzlepix