Barion Pixel Hallal vagy anélkül – így hatnak az online társkeresés során az egyes profilképek – Coloré

Hallal vagy anélkül – így hatnak az online társkeresés során az egyes profilképek

2023. 01. 06.

Aki ismerkedett már internetes társkereső vagy telefonos app segítségével, az tudja, hogy az adott személy profiljára pillantva nagyjából egy-két másodperc alatt eldől, hogy szimpatikus-e nekünk vagy sem. Elsőként mindig a profilkép dönt, és ha azt “rendben találjuk”, akkor siklik tovább a szemünk a bemutatkozásra és a további adatokra, fotókra. Nem véletlenül a pszichológia is kutatja, hogy mely fotó hogy hat ránk, és mit árul el számunkra a másikról.

A profilkép – legyen szó Facebookról, LindkedInről vagy a Tinderről – kicsit olyan, mint egy üzlet vevőcsalogató kirakata, és most vonatkoztassunk el az anyagiaktól. Ezt látják meg a vásárlók legelőször, így szerencsés, ha ízlésesen elrendezve vannak tálalva az ott kapható termékek, mindenből a legszebb és lehetőleg a legkülönlegesebb. Ha elnyeri az ember tetszését, kíváncsi lesz a többi bent rejlő dologra is, ha nem, akkor továbbáll. Tény, hogy nagyon gyorsan megítélünk másokat, és ezek a benyomások nemcsak abból alakulnak ki, amit látunk, hanem olyan kognitív rövidítésekből is, mint az előítéletek és sztereotípiák. Például sokan gondolják, hogy a szemüveges emberek intelligensebbek társaiknál, az erős smink egyesek számára taszító lehet, és ha kisállattal pózol valaki, az automatikusan szimpátiát kelt. Ezek tudatában fontos, hogy a társkereső alkalmazásokban használt fotók, de különösen a profilkép helyes legyen, tükrözze azt, akik valójában vagyunk. Természetesen ez már önmagában ellentmondásos, hiszen néhány sornyi bemutatkozás és öt kép csak a személyiségünk zanzásított részét tudja átadni az online térben, de a jó első benyomás érdekében nem szabad ezeket elhanyagolnunk. 

profilkép
Forrás: Shutterstock / Puzzlepix

A Psychology Today szerint az alábbiakra van szükség a megnyerő profilképekhez, persze azt ők sem állítják, hogy bújj ki a bőrödből a siker érdekében, inkább alkalmazd azokat, amelyeket magadének érzed.

Mosoly

Az emberek általában megközelíthetőbbnek és barátságosabbnak tűnnek, amikor mosolyognak, ezért előnyös, ha ilyen profilképet is használsz. Az őszinte, vagy Duchenne-mosoly a cél, vagyis amikor a mosoly ráncokat hoz létre a szem körül. A kamumosolyt azonban egyszerű kiszúrni, és visszatetsző is lehet, ezért hanyagoljuk. Egy felmérés szerint egyébként a férfiak a társkereső fotóik mindössze 5%-án mosolyognak, ennek oka az lehet, hogy a férfias oldalukat szeretnék megmutatni. 

Valami piros

Ha jól áll a piros szín, van is ilyen ruhád és szereted viselni, akkor jó ötlet, ha egy ebben készült fotót is feltöltesz a Tinderre, ugyanis ezt az árnyalatot a szenvedéllyel és szerelemmel azonosítjuk. Egy tanulmányban a kutatók azt vizsgálták, hogy a vörös szín milyen hatással van a nők vonzerejére. A férfiaknak vörös, fehér, kék, zöld vagy szürke hátterű képeket mutattak nőkről, és megállapították, hogy a vörös háttér miatt a férfiak vonzóbbnak ítélték a hölgyeket. Egy másik kutatás során a nőkre piros pólót adtak, a kutatók pedig úgy találták, hogy a férfiak közelebb ülnek hozzájuk, mint amikor kék felsőt viseltek. Összességében tehát – a nők esetében legalábbis – úgy tűnik, hogy fontos ruha színe.

Hiker,taking,a,selfie,while,out,trekking,in,the,wilderness
Forrás: Shutterstock / Puzzlepix

Egy kis rejtély

Mindenkinek az érdeklődését felkelti az, aki nem egy nyitott könyv, nem igaz? Persze nem arról van szó, hogy túlzásba kellene vinni a misztériumot és egy árva szót sem elárulni az adatlapunkon. De ha például szokatlan érdeklődési körről vagy egy ismeretlennek tűnő helyről posztol az illető, azt hajlamosabbak a többiek jobbra húzni, hogy többet tudjanak meg róla.

A kreatív oldal

A férfiak esetében a kreativitás a kreatív intelligencia mutatója, ami azt jelenti, hogy jó géneket hordoz az illető. Tudjuk, hogy a nők – tudat alatt – szívesebben vállalnak gyereket olyan férfiakkal, akik jó génekkel rendelkeznek, mert ez azt jelenti, hogy utódaik intelligensek lesznek. Nemtől függetlenül elő hát azokkal a profilképekkel, ahol a kreatív oldaladat csillogtathatod meg, egyrészt lesz miről beszélgetni a kezdeti üzenetváltások során, másrészt kicsit többet árul el egy festős, hímzős, agyagozós vagy gitározós fotó, mint egy bikiniben pózolós szelfi. 

Ezeket a profilképeket hanyagoljuk

A Virovecz Anna által igazgatott Kedves Idegen Instagram-oldal közössége által összegyűjtött tiltólista viszont azokat a profilképeket sorolja, amelyeket érdemesebb elkerülni akkor, ha sikeresek szeretnénk lenni a társkeresésben. A poszt szerint tizedik helyen állnak a “túl szép, hogy igaz legyen” típusú fotók, előttük vannak a sorban a yacht előtt pózolós képek és azok a profilok, amelyeken csak napszemüveges fotókat találunk. A a fő profilkép fürdőruhás vagy félmeztelen, az nem nyerő a többségnél, és a válaszolók 80%-a nem találja szimpatikusnak az edzőteremben készült szelfiket. Apropó szelfi:  a tükörben lőtt fotó, legyen az lift, előszoba vagy WC, nagyon kiábrándító tud lenni, ahogyan az is, ha az illető autóval pózol. A dobogós helyen az a profilkép áll, melyen a delikvens (férfi) kezében hal van, ehhez nincs is mit hozzáfűzni. Második helyet ért el a legkevésbé kedvelt képek rangsorában a csoportkép, tegyük hozzá, hogy akkor, ha ez a fő fotója az illetőnek, hiszen ki a fene akarja bogarászni, hogy most melyikük is lehet a profil tulajdonosa? A dobogó legfelső fokát pedig az autókormányt fogó karórás kéz foglalja el – nem is kérdés, miért.