Barion Pixel “Garnélát raktam a függönyrúdba” – És neked mi volt a legkicsinyesebb dolog, amit szakítás után tettél? – Coloré

“Garnélát raktam a függönyrúdba” – És neked mi volt a legkicsinyesebb dolog, amit szakítás után tettél?

2022. 09. 20.

Lehet szépen csendben, békében elválni, de persze sokunk életében volt már olyan szakítás, ami – finoman szólva – gázra sikeredett.

A szakítás az egyik legpocsékabb dolog a világon, és azok közé a dolgok közé tartozik, amelyek senkit sem kerülnek el élete során. A kidobott fél szívében a mély szomorúság, az értetlenség, a harag és a bosszúvágy akár egy órán belül is válthatja egymást, attól függően persze, hogy hogyan, milyen hangulatban ért véget a kapcsolat. Vannak, akik tudnak szépen szakítani és búcsút mondani a másiknak és az együtt töltött időnek – mások nem.

Míg hallunk békés elválásokról, sokkal több olyan sztoriról tudunk, amikor ajtócsapkodás, zsarolás, egymás befeketítése vagy épp megkárosítása következett a kimondott “viszlát” után. Utóbbiban nekem is volt részem, egy párkapcsolat vége után hónapokkal kerestem az illetőnél egy pincében otthagyott, szétszerelt asztalt, amit ő állítólag helyhiányra hivatkozva már korábban kirakott az utcára lomtalanításkor. Anélkül, hogy engem megkérdezett volna, és még a pár hónapos “tárolási díjat” is behajtotta volna rajtam. Na erről ennyit, ennél sokkal érdekesebb és kicsinyesebb tetteket szedtem össze az AskWoman subredditről, ahol egy felhasználó kérdésére több, mint ezer válasz érkezett hölgyektől. Lássuk, mik voltak a legkicsinyesebb dolgok, amelyeket az internet népe művelt egy kapcsolat bevégezte után! Mondanom sem kell, felváltva nevettem és szörnyülködtem, amíg ezt a cikket írtam, tegyetek így ti is – és aztán nehogy ötletet merítsetek!

szakítás
Van az úgy, hogy a másik dolgainak kidobása nem hoz elégtételt a kidobott félnek, és kreatívabb dolgokhoz folyamodik szakítás után. Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A modern világ bosszúja

Hol van már az, amikor a megcsalt feleség a férje ruháit bosszúból az ablakon dobálta ki? A technika fejlődésével az informatikai eszközök, jelszavak, felhasználói fiókok váltak a legértékesebb tárgyainkká, így ha valaki azokban tesz kárt, pillanatok alatt elveszítjük a fejünket. Ezzel operáltak szakításaik után az alábbi bejegyzések írói is.

“A Szívek szállodája összes évadát megnéztem a Netflix-fiókján, örökre tönkrevágva az Ajánlott-listáját.”

2010-ben, 2 héttel az esküvőnk előtt rájöttem, hogy a vőlegényemnek viszonya volt a szomszédunkkal az azt megelőző hat hónapban. A násznagya borult ki és mondta el nekem.

Utána nyolc éven keresztül ijesztő pasiknak adtam meg az exem telefonszámát a sajátom helyett.

A nővére, valahányszor számot módosított, mindig elküldte nekem az aktuális újat. A lány egyébként fotókat és videókat is küld nekem arról, hogyan akad ki az exem, amikor egy pasas felhívja és szexelni akar vele.”

“Még 2005-ben mágnest nyomtam a számítógépe merevlemezéhez, hogy tönkretegye az azon lévő adatokat. Ez még jóval a felhőalapú tárolás előtt volt, amikor egy merevlemez egy tini legértékesebb kincse volt. “

Az új Trónok Harca-évad premiere előtti tizenöt percig vártam, hogy megváltoztassam az HBO-jelszavamat, amiről tudtam, hogy ő még mindig használja.

“Regisztráltam a telefonszámát és az e-mail címét az összes spam-hírlevélre, amit csak találtam.”

“Elég nagy DVD-kollekciónk volt, úgyhogy minden egyes DVD-t más tokba raktam.”

“Bejelentkeztem a Pokémon Go- fiókjában és kitöröltem belőle mindent.”

“Lemondtam a tévéje garanciáját, amit a szakítás előtt pár héttel vett és az extra pénzből édességet vettem a kollégáimnak.”

Ijesztő(en nagy) kreativitásra sarkallhat egy szakítás

Néha az ember a pillanat hevében cselekszik, néha pedig van ideje kigondolni a bosszút. Minél nagyobb a fájdalom (például megcsalás történt), annál kreatívabban szeretne visszavágni a másiknak, mint például a soron következő kommentelők.

“Garnélát raktam a függönyrúdba.”

“Meglazítottam a varrást minden nadrágján és alsógatyáján, így amikor leült, mindig elszakadtak. Tíz éve történt és még mindig jót nevetek rajta.”

“A nagymamám barátnőjét megcsalta a férje, így a nő rendszeresen csak a férj ingeinek egyik ujját vasalta ki. Nyár volt, a pasas pedig kénytelen volt az arizonai hőségben főni egész nap, magán tartva a kabátját.”

szakítás
A garnéla fogásnak jó, függönyrúdban kevés keresnivalója van. Bele sem gondolunk a bűzbe… Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

“Levágtam a szeretőjétől kapott ingének az egyik ujját, és úgy tettem vissza a szekrénybe, hogy a másik, még ép ujj lógjon ki. Hetekkel később kaptam tőle egy üzenetet, azt kérdezte, hogy normális vagyok-e? Igen. Igen, az vagyok.”

Átmentem a lakására és elvettem (na jó, elloptam) minden egyes pár cipőjének a felét. 12 órás hazautamon eldobáltam őket az autópálya mentén.

“Az exemnek volt egy közepes minőségű borkollekciója, amire nagyon büszke volt. Mivel az albérleti szerződésen mindkettőnk neve rajta volt, így egy pár hónapig együtt kellett még élnünk a szakítás után. Közvetlenül a kiköltözésem előtt ő távol volt egy utazás miatt, én pedig kivettem minden egyes borosüveget a hűtőből, és pár percre egy forró vízzel teli lábasba helyeztem őket. Aztán mehettek vissza a hűtőbe. Remélem, élvezted azt a 2005-ös Cabernet Sauvignon Ecetet.”

“Rendszeresen megcsalt különböző nőkkel, így megkértem a várandós szobatársam, hogy pisiljen egy terhességi tesztre és a bejárati ajtaja előtt hagytam. Üzenet semmi, esélye se volt rájönni, ki küldhette. Az volt aztán az igazi pánik!”

Amikor a legérzékenyebb helyre ütsz

Egy kapcsolat – jó esetben – mindennapi része az intimitás, a szexuális együttlét, és ezekkel együtt sok magánjellegű infót is egymásra bízunk. Így amikor véget ér a szerelem és szakításra kerül a sor, sokan pontosan ezekkel vágnak vissza a másiknak, hiszen mindig az az árulás fáj a legjobban, amit bizalmasan osztottál meg valakivel – legyen az egy titok vagy egy fotó.

“Amikor rájöttem, hogy a barátom két év alatt számtalan lánnyal csalt meg, össze voltam törve. Habozás nélkül kinyomtattam 53 másolatot azokról a péniszfotókról, amiket ő küldött nekem, és elrejtettem a házában mindenfelé – karácsonyi díszek dobozában, az anyja párnája alatt, az apja gyógyszeresdobozában, mindenhol, ahová tudtam, hogy a kishúga nem fog nyúlni. Azt figyelembe véve, hogy a szülei szemet hunytak a fiuk viselkedése felett, és hónapokig hívogattak, hogy bocsássak meg neki, mert ez már a múlt, egy fikarcnyit se bánom.”

szakítás
Kicsit sem etikus, mágis előfordult már, hogy valaki a bizalmasan kapott intim képeket szakítás után kiteregette. Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

“Kiderült, hogy a srác, akivel majdnem egy éve jártam, és aki össze akart velem költözni és gyereket is akart tőlem, majdnem végig az exével csalt engem. Mivel komplexusa volt a kis méretei miatt (a hangsúly a kicsin van), amikor szembesítettem a megcsalás tényével és ő bocsánatért esedezett, azt írtam neki, hogy ne stresszelje rajta magát, ez csak azt jelenti, hogy egy helyett két nőnek okozott csalódást a hálószobában az elmúlt egy évben.”

“Amikor kiköltöztem, mindent elvittem, csak egy bontott doboznyi nagyméretű óvszert hagytam az egyik fürdőszoba fiókban. Neki mindig túl nagy volt ez a fajta védőfelszerelés.”

Szakítás után már nem annyira édes otthon

A legklasszikusabb kicsinyes bosszú persze az, amikor szakítás után más ingóságaiban, használati tárgyaiban teszünk kárt, mint például ezek a hölgyek:

“A srác, akivel jártam és együtt is laktam, egy hétig nem szólt hozzám egy vita miatt, majd kiderült, hogy megcsal. Az összes fehérjeporát a szennyesébe rejtettem. Kábé három héttel később rámhívta a rendőröket azzal, hogy elloptam a fehérjeport, mire közöltem, hogy semmi sincs ellopva, csupán mosnia kellett volna magára az elmúlt három hétben, és megtalálta volna őket. Az egyik rendőr kissé idegesnek tűnt, a másik viszont nevetésben tört ki. Bár láthattam volna az exem arcát, amikor a rendőrök közölték vele, hogy mossa ki a ruháit!”

A villany az én nevemen volt, így aznap, szakítás után sötét házba érkezett haza.

“Mindig azt mesélte, hogy mennyire utálta az apját azért, amiért megcsalta az anyját és hazudott is róla neki. Így amikor rájöttem, hogy ő ugyanígy megcsalt engem, elmentem a lakására, és az éjjeliszekrényét lévő közös fotónkra ráírtam, hogy >Pont, mint apukád!<. Ja és elvittem az összes vécépapírt és szappant is, mivel hiába volt ő egy 25 éves dolgozó férfi, én pedig egy 19 éves egyetemista, mindig én vettem neki ezeket. Úgyhogy technikailag az enyémek is voltak.”

“Épp egy költözés közepén voltunk, amikor a srác szakított velem, miután jó pár emberrel megcsalt. Az összes cucca az én lakásomban és kocsimban volt, úgyhogy egy barátom segítségével elégettük az összeset. Sok személyes tárgy volt ott, köztük a születési anyakönyvi kivonata is.”

Remélem azért senkiben sem merült fel a cikk olvasása után, hogy valami hasonlót tegyen, hiszen egyáltalán nem vezet semmi jóra, ha a szakítás után meg akarjuk bosszulni azt – még ha jól is esne. Óriási kliséket tudnék most durrogtatni, de csak egy jó tanácsot hagyok itt: legyünk mi a nagyobb emberek. Az idő úgyis minket igazol majd.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix