Barion Pixel Milyen a humora egy nárcisztikus vagy pszichopata egyénnek? – Coloré

Milyen a humora egy nárcisztikus vagy pszichopata egyénnek?

2022. 07. 07.

A humor kétélű fegyver, legalábbis egy új tanulmány szerint, melynek szerzői arra keresték a választ, beazonosíthatóak-e poénkodásaik alapján az egyes személyiségzavarok.

A Personality and Individual Differences szaklapban megjelent új tanulmány rávilágított, hogy milyen viccelődési stílus jellemzi az egyes személyiségzavaros (nárcisztikus, pszichopta, machiavellisztikus) egyéneket. A szerzők szerint az érintettekre jellemző humor segítik őket bizonyos célok megvalósításában, ám ezek gyakran sértőek vagy egyenesen megalázóak.

A tanulmány részletei

„Fjodor Dosztojevszkij egyszer azt mondta, hogy nevetéséről ismerszik meg az ember – magyarázza Alberto Dionigi pszichológus, a tanulmány vezető szerzője. Hozzáteszi: ez az aforizma rámutat arra, hogy az élcelődés alapvető fontosságú lehet az egyén pszichikai struktúrájának megértésében.

Humor
Sokat elárul rólunk, hogy mit találunk viccesnek (Kép forrása: Shutterstock/Puzzlepix)

Dionigi szerint a viccelődés egy összetett és többdimenziós konstrukció, amely több szempontot ötvöz, például viselkedésbeli szokásokat, képességeket és kompetenciákat, személyiségjegyeket, megküzdési stratégiákat és jellemerősségeket. Dionigi és csapata kérdőívek segítségével készítette el vizsgálatát: az egyik a résztvevők demográfiai adatait és személyiségét, a másik pedig a humor nyolc kategóriáját vizsgálta, a következő aspektusok szerint csoportosítva:

  • Könnyed stílus, például móka, poénkodás, hülyéskedés és szellemesség. Ezek az ugratás pozitív stílusai, amelyek a jóindulatú viselkedéshez, észlelésekhez és célokhoz kapcsolódnak.
  • „Sötét” oldala, vagyis a fekete humor, mint például az irónia, szatíra, szarkazmus és cinizmus. Ezek általában negatív stílusok, amelyek többnyire gúnyon és kicsúfoláson alapulnak, illetve összefüggenek az elégtelen mentális állapottal és a törékeny kapcsolatokkal.

Humoráról ismerszik meg a személyiségzavaros egyén?

A szerzők az alábbi eredményekre jutottak: a machiavellista egyének többnyire az irónia eszközével élnek, minden másfajta viccelődés távol áll tőlük; a nárcizmus szignifikánsan korrelált a könnyedebb humorstílusokkal, például a szellemességgel. Míg a pszichopátia mutatta a legerősebb pozitív összefüggést a gúnyos stílusokkal (szatíra, szarkazmus és cinizmus). Ezek alapján Dionigiék megállapították következtetéseiket arról, milyen a humoruk az egyes személyiségzavarokkal élő személyeknek:

Mivel gátlástalanok és előszeretettel megfélemlítik környezetüket, ezért a machiavellisták mások manipulálására használhatják a tréfálkodást. A pszichopaták humora általában rosszindulatú, amivel megpróbálnak sebet ejteni környezetük önbizalmán, hiszen egyrészt nem veszik figyelembe mások érzéseit, másrészt képtelenek az őszinte kapcsolódásra. A nárcisztikusoké pedig többnyire pozitívabb, valószínűleg azért, hogy fenntartsák a magukról kialakított előnyös képet a többiek a szemében.

Viccelődés
A viccelődés kétélű fegyver (Kép forrása: Unsplash/Eliottreyna)

A viccelődés tehát kétélű fegyver is lehet. „Ha valaki elmond egy viccet, és azt a címzett nem érti, akkor nem beszélhetünk valódi humorról” – magyarázza Dionigi. „Sőt, bizonyos személyek, akiknek konkrét diagnózisuk van egy személyiségzavarról, nincsenek tisztában azzal, hogy viccelődésük hogyan befolyásolja (negatívan) kapcsolataikat. Vagyis lehetnek szarkasztikusak és cinikusak anélkül, hogy megértenék, mindez káros.”

A kutató emiatt úgy véli, hogy a humor kifejezésének különböző módjaira való rávilágítás hasznos lehet annak érdekében, hogy jobban felismerjük, mi pozitív (vagy sem) céljaink szempontjából. Továbbá megemlíti, hogy a terápia során elsődleges fontosságú lehet annak meghatározása, hogy a páciensek mit találnak viccesnek, méghozzá pszichológiai működésük megértésének szempontjából.

„Remélem, hogy a kutatás által jobban megértjük, hogy a humor egy nagyon összetett jelenség, amelynek különálló összetevői egészen eltérő kapcsolatot mutathatnak a pszichológiai jóléttel és az élettel való elégedettséggel. Egyeseknél hasznos, míg másoknál káros” – összegzi a tanulmány eredményét a kutató.

Mit értünk fekete humor alatt?

Talán az egyik legnehezebb feladat a (fekete)humor definícióját meghatározni. Az Oxford szótár szerint a fekete humor a poén egy olyan fajtája, amely olyan sötétebb témákat kezel, mint a halál, a betegség, a fogyatékosság, vagy éppen a háború. Ilyen, és ezekhez hasonló tragikus, szorongató vagy morbid eseményeket dolgoz fel vicces formában. Gyakran nevezik groteszk-, morbid-, vagy akasztófahumornak, amit a modern világ abszurditásának, érzéketlenségének, paradoxonjának és kegyetlenségének kifejezésére használnak. A karaktereket vagy helyzeteket általában túlzásba viszik, a normális szatíra vagy az irónia határain túl, és emiatt fokozott kognitív erőfeszítéseket igényelhet a poén megértése.

Különbség „jó” és „rossz” vicc között

Fontos megjegyezni, hogy a fekete humor olykor nem nyújthat segítséget, egy rossz kontextusban elsütött poén hihetetlenül sértő, zavaró és érzéketlen lehet. A „jó vicc” és a „rossz vicc” közötti különbség gyakran a helyzet kontextusától, illetve attól függ, hogy milyen emberekkel vagyunk együtt. Egyesek mindenből viccet csinálnak és soha nem lehet velük semmiről őszintén, vagy komolyan beszélni.

Poén
A „jó vicc” és a „rossz vicc” közötti különbség gyakran a helyzet kontextusától függ (Kép forrása: Unsplash/TheBlowUp)

Persze ennek az ellentétével is találkozhatunk, amikor valaki mindent komolyan vesz és viccelődésnek nincs helye. A humoros, vagy szarkasztikus megjegyzések gyakran arra is irányulhatnak, hogy valódi érzéseinket elrejtsük. Ezekben a helyzetekben, akárcsak az élet szinte minden területén, muszáj megtalálnunk az egyensúlyt. A fekete humornak számos jótékony hatása lehet (ezek akár terápiában is alkalmazhatóak), azonban minden esetben figyelnünk kell arra, hogy a megfelelő helyen és időben, okosan használjuk az erejét.

A pszichológusok szerint ezek az apró jelek leplezik le a manipulátorokat

Nem könnyű kiszúrni a manipulátorokat, pedig fontos lenne tudnunk, hogy van-e ilyen személy a környezetünkben. A pszichológusok módszereivel azonban gyorsan felismerhetjük a jeleket.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix