Sokszor láthatjuk, ahogy az emberek a tavakban úszkáló kacsákat és egyéb, ott megforduló vízimadarakat etetik. Tán mi is szívesen adnánk nekik ételt, de álljunk ellen a kísértésnek, mert csak ártunk vele!
Vízimadarakkal nemcsak eldugott helyeken lehet találkozni, hiszen elég kimenni a Városligetbe vagy a Balaton partjára, és máris többet is láthatunk: récéket, hattyúkat, vízityúkokat, ludakat. Ha embert pillantanak meg, már közelednek a part felé pár finom falatot remélve, így rendkívül nehéz ellenállni annak, hogy valami finomsággal kényeztessük őket.
Miért veszélyes a vízimadarak etetése?
Ugyan az embert általában a jó szándék vezérli, mégis tisztában kell lennünk azzal, hogy jót cselekszünk-e, mert a szándék önmagában nem elegendő, ha utána ártunk vele akár az állatnak, akár a környezetének.
A kerti madarak etetésére jellemzően ősszel és télen fordítunk figyelmet, és valamilyen oknál fogva a vízimadaraknak az év egész szakaszában dobálnánk az ételt, télen különösen. Ahogy kerti társaik, ők is meglennének nélküle, hiszen minden szükséges forrást megtalálnak, különösen a tavaszi és a nyári időszakban.
Nem is gondolnánk, hogy mennyit árthatunk a madaraknak azzal, ha elkényeztetjük őket! Ha hozzászoktatjuk őket ahhoz, hogy ételt kapnak, a költöző állatok sem fognak elrepülni, így szervezetük a telet nem bírván feladja a harcot a hideg ellen, és elpusztul. Ezen felül, ha sok jószág odagyűlik a partra, az agresszió különböző formái jelenhetnek meg, így akár egymásnak is eshetnek pártfogoltjaink, mellyel komoly sérüléseket okozhatnak egymásnak. Ha ez nem is történik meg, sok madár találkozása egy esetleges madárinfluenza gócpontjává is válhat.
A madarak rendkívüli módon rá tudnak szokni az ember által kitett élelemre, olyannyira, hogy képesek elhagyni a már bejáratott területet, ahová legelni járnak. A partra dobált kenyér- és gabonafélék odacsalják a környék rágcsálóit is, ráadásul környezetszennyező hatásuk is van, különösen, ha a vízbe kerülnek, és a madarak nem veszik észre. Ezáltal az élelem a vízben ázik, ezzel szennyezve azt.
Milyen kárt okozunk vele?
Azon túl, hogy egyre több vándormadár marad az országban, ami vagy nem éli túl a telet vagy az egyedszámot növeli, magára a madárra is rossz hatással van, ha etetjük, különösen akkor, ha nem a megfelelő táplálékkal!
A vízimadarak fő élelme a parton található fű és egyéb puha növény, ami nyáron különösen rendelkezésre áll, de még télen is tudnak csipegetni belőle!
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az etetők jellemzően azt dobálják be a madaraknak, ami a kezük ügyében van, és ez általában a kenyér. Ez számukra teljes mértékben értéktelen táplálékforrás, és ártalma is: az emésztőrendszerükben gyulladást okoz, ezen felül pedig az úgynevezett angyalszárny-betegség kialakulásáért felelős. Ez leginkább a fiókákat sújtja, amikor is a csontok és a szárnyak rendellenesen növekednek, így téve röpképtelenné őket.
Mivel a madár beteggé válik az etetéstől, így sokkal könnyebben esik olyan csapdákba, mint a lábra tekeredett horgászzsinór, ami előbb-utóbb a láb elvesztéséhez vezet – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Ránk is veszélyt jelent
Bármennyire hihetetlen, nemcsak a madarak számára veszélyes az etetés, hanem számunkra is! Azon túl, hogy egy-egy agresszívabb példány megcsíphet bennünket, fertőzéseket is elkaphatunk tőle. A szakemberek attól tartanak, hogy ha túl sokszor érintkezünk ismeretlen madarakkal, előbb-utóbb a madár- és emberinfluenza mutálódik, így létrehozva egy olyan vírust, ami mindkét fajra veszélyt jelent.
Önmagában a vízimadarakkal való érintkezés semmilyen formában nem ajánlatos, hiszen ürülékük is tartalmazhat baktériumokat és vírusokat, így ha gyermekünket olyan területre engedjük játszani, ahol ezekkel érintkezhet akár a cipő talpával is, már kinyitottunk egy ajtót a kórokozók számára.
Mi, emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy a másik etetésével fejezzük ki, hogy szeretjük. Etetjük a férjünket, a gyerekünket, a szüleinket, a kóbor macskát, ám fel kell mérnünk, hogy ki az, akinek valóban szüksége van erre! A hattyú bármennyire szép, és kedvesen odaúszik, csak ártunk azzal, ha pillanatnyi örömet okozunk neki az etetéssel, ugyanis nincs ránk szüksége! Ha ezt megértjük, már többet tettünk érte, mint a legtöbb ember.
