Barion Pixel 12 tünet, amit komolyan kell venni a gyerekeknél: súlyos bajt jelezhetnek – Coloré

12 tünet, amit komolyan kell venni a gyerekeknél: súlyos bajt jelezhetnek

2022. 01. 21.

Szülőként több tünettel is találkozunk gyermekünk növekedése során, hiszen mi kúráljuk, amikor náthás lesz, ahogy a tejfogak elvesztését is végigasszisztáljuk. Bizonyos esetekben viszont nem könnyű eldönteni, hogy az adott panasz orvosi ellátást igényel-e, vagy csupán egy múló rosszullétről beszélünk.

Mi számít például magas láznak? Mikor súlyos a hasfájás? Ez csupán két tünet a lehetséges több tucatból, ezért a Parents magazin szakértők bevonásával megpróbálta körbejárni a témát, és felsorolni a legjellegzetesebb gyerekkori, egészségügyi problémákat.

Tünetek, amikkel orvoshoz kell vinni a gyereket

Anita Chandra-Puri gyermekorvos azonban rögtön azzal nyitja a felsorolást, hogy a szülőknek mindig óvatosnak kell lenniük, és azonnali orvosi ellátást kell kérniük, ha valami miatt aggódnak.

Magas láz

A gyermekorvosok hangsúlyozzák, a láz kialakulásakor nem a hőmérőn megjelenő szám a legfontosabb, hanem az azt kiváltó ok: ez alól az egyetlen nagy kivétel a három hónaposnál fiatalabb csecsemők, akiknek azonnali orvosi ellátásra van szükségük. (A kisbabáknál a testhőmérsékletet a legmegbízhatóbban a végbélben mérhető, fontos azonban, hogy ott a lázmérő által mutatott érték 0,5 Celsius-fokkal magasabb, mint hónaljban mérve. Ezért a normális testhőmérséklet hónaljban mérve 36-37 Celsius-fok, végbélben mérve pedig 36,5–37,5 Celsius-fok. Ezt mérsékelt láznak nevezzük.)

„Ha a lázukat bakteriális fertőzés, például húgyúti fertőzés okozza, az gyorsan átterjedhet a szervezetben” – mondja Jennifer Shu gyermekorvos és tanácsadó. Hozzáteszi: általában csak egy gyakori vírus okozza a tüneteket, de a doktornak ellenőriznie kell, hogy biztos lehessen benne. Hőemelkedésről akkor beszélünk, ha a testhőmérséklet hónaljban mérve 37-38, végbélben pedig 37,5-38,5 Celsius-fok. Mérsékelt a láz, ha hónaljban 38-39, végbélben mérve pedig 38,5-39,5 Celsius-fok. Gyermek esetében a magas láz hónaljban 39, végbélben mérve 39,5 Celsius-foktól kezdődik, különösen magas lázról pedig hónaljban 40,5, végbélben történő mérés esetén pedig 41 Celsius-fok felett beszélünk.

Hosszan tartó láz

A gyerekorvosok szerint amennyiben a gyermek kapott lázcsillapítót, ám a hőmérő négy-hat óra elteltével is lázat mutat, egyeztessünk szakemberrel. Ez annak a jele, hogy a fertőzés valószínűleg túl erős ahhoz, hogy a szervezet leküzdje, ezért szükség van egy doktorra, aki alapos kivizsgálással megpróbálja feltárni a láz valódi okát. Az olyan gyakori vírusok által okozott láz, mint a megfázás vagy az influenza, általában öt napon belül lecseng. „Példának okáért viszont a bakteriális tüdőgyulladás tovább tarthat, illetve antibiotikus kezelést igényel” – magyarázza Alanna Levine gyermekorvos.

Láz és fejfájás

Ha a lázat nyakmerevség vagy fejfájás, esetleg zúzódásszerű vagy apró piros pöttyöknek látszó kiütések kísérik, hívjunk orvost – ezek az agyhártyagyulladás jelei lehetnek, és azonnali ellátást igényelnek.

Lazas Kisgyerek Fejfajasos Tunetek
A láz gyakori tünet a gyerekeknél, és sok mindenre utalhat (Fotó: Shutterstock/Puzzlepix)

Kiütés

A gyűrű alakú kiütések, amelyek közepén halvány folt látható, lyme-kórra utalhatnak. Azonnal kérjünk segítséget, ha gombostűfej méretű foltokat látunk a gyerek bőre alatt, mert ezek számos súlyos állapotot jelezhetnek. Míg ha hosszú ideig zúzódásra utaló nyomokat látunk a bőrén, az akár egy lehetséges vérbetegségé, a kissé kitüremkedő kiütés pedig allergiás reakció jele lehet. Ha a gyermek légzési nehézségekkel küzd, túlpörgött vagy letargikus, azonnal forduljunk orvoshoz.

Szokatlan anyajegy

„Figyeljük gyermekünk anyajegyeit, különösen azokat, amelyek születésük óta megvannak, mert ezeknél nagyobb a rosszindulatú daganat kialakulásának kockázata” – mondja Ari Brown gyerekorvos. Havonta egyszer, fürdés előtt vagy után nézzük át a bőrét, és mutassuk meg szakembernek is, ha szabálytalan formájú, szaggatott szegélyű anyajegyet észlelünk, amely ráadásul nem egyszínű, illetve kitüremkedik a bőrből.

Hirtelen jelentkező hasfájás

Ha a gyerek a has jobb alsó részén érez fájdalmat, kérjük meg, hogy ugráljon fel és le – ha ez fájdalmas számára, akkor elképzelhető, hogy vakbélgyulladása van. Bár a vakbél a has jobb alsó részén található, a vakbélgyulladás okozta fájdalom a köldök környékén kezdődhet, és onnan jobbra vándorolhat. „Egy normál gyomorvírus esetén általában láz, hányás, majd gyomorfájás és hasmenés jelentkezik” – mondja Dr. Brown. „A vakbélgyulladásnál néha hasmenés, ezt követően hasi fájdalom, hányás, majd fájdalom, és végül láz.” Ha ezeket a tüneteket észleljük, hívjunk orvost – a vakbélgyulladás ugyanis gyorsan súlyosbodik, és a leghatékonyabban akkor kezelhető, ha időben észlelik.

Ha a gyerek négyévesnél fiatalabb, és gyomorfájdalma van, ami az egyik pillanatban felerősödik, a következőben pedig csillapodik, akkor ez az intussusceptió jele lehet: egy olyan súlyos rendellenességé, amely általában fiatal gyerekeket érint, melynek során a bél egyik része úgymond átcsúszik a másikba. A fájdalom általában húsz-hatvan perces szakaszokban jelentkezik, és kísérheti hányás, láz, véres széklet vagy hasmenés. (A széklet zselés állaga a betegség egyik ismertetőjegye.) „Hívjuk fel a gyermekorvost, ha gyermekünknek ‘csak’ erős fájdalmai vannak” – mondja Dr. Levine. „Ha görcsöl és/vagy a széklete sem normális, vigyük egyenesen a kórházba.”

Fejfájás és hányás

A kora reggel vagy az éjszaka közepén jelentkező, hányással járó fejfájást kiválthatja a migrén is. Ilyenkor a kezelőorvosnak kell meghatároznia a megfelelő kezelést. A migrén nem veszélyes a gyerekekre, és általában öröklődik. A reggeli és az éjszakai fejfájás azonban komolyabb jele is lehet, ezért érdemes azonnal orvoshoz fordulni.

Ritka pisilés

Szájszárazság, csökkent vizeletürítés, száraz bőr, gyakori hányás vagy hasmenés. Ezek a tünetek mind a kiszáradáshoz kapcsolódnak, és mielőbbi kezelést igényelnek, mert sokkos állapotot idézhetnek elő. Mindenképpen hívjunk mentőt, ha úgy látjuk, hogy gyermekünknél ez bekövetkezett. Ellenkező esetben tárcsázzuk a gyermekorvost, és próbáljunk több folyadékot juttatni a kicsi szervezetébe.

Anyuka A Kisfia Lazat Meri Mert A Gyerek Betegseg Tunetei Mutatja
Szájszárazság, csökkent vizeletürítés, száraz bőr, gyakori hányás vagy hasmenés: ezek a tünetek mind a kiszáradáshoz kapcsolódnak, és mielőbbi kezelést igényelnek (Fotó: Shutterstock/Puzzlepix)

Bekékült ajkak

„A légzési problémák aggasztóbbak, ha a hangok a mellkasból és a tüdőből jönnek, nem az orrból” – mondja Dr. Shu. A kritikus légzési problémákat gyakran fulladás, allergiás reakció, asztmás roham (amely akár néhány hónapos gyermekeknél is előfordulhat), tüdőgyulladás, szamárköhögés vagy krupp okozza. Ilyen esetben szintén azonnal kérjük gyermekorvos segítségét, vagy hívjuk a mentőket.

Arcduzzadás

Ez gyakran súlyos allergiás reakcióra (anafilaxiás sokkra) utal. A tünetek közé tartozik az arcduzzanat, a légzési problémák és a súlyos csalánkiütés, ezért azonnali beavatkozást igényelnek. Súlyos reakció esetén hívjunk mentőt, kevésbé súlyosnál pedig gyermekorvost, és kérdezzük meg tőle, mit adhatunk a gyereknek a tünetek csillapítására.

Ha egy elesést hányás követ

Amennyiben egy hat hónaposnál fiatalabb gyermek elesik, és ezt követően nyilvánvaló neurológiai elváltozásai vannak, például zavartság vagy eszméletvesztés, esetleg hányást és/vagy csonttörés, akkor azonnal kórházba kell vinni. Az esések általában nem okoznak problémát a félévesnél idősebb gyerekeknél, ha csupán alacsony távolságról esnek, illetve nem érnek semmi keményet vagy éleset.

Heves vérzés

Ha a gyerek elvágja magát, és a vágás helye nagyon széles és/vagy a vérzés nem áll el néhány percen belül a nyomás hatására, akkor azonnal orvosi segítség kell. Ahogy akkor is keressünk fel szakembert, ha egy állat vagy egy másik gyerek megharapta, és a harapás átszúrta a bőrt.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix