Barion Pixel Újszülött-reflexek – a baba első hónapjainak jellemzői – Coloré

Újszülött-reflexek – a baba első hónapjainak jellemzői

2021. 04. 16.

A baba a születése utáni első időszakban sok mozdulatot reflexből végez. Némelyiket gyorsan elhagyja, mások pedig akár hónapok múlva halványulnak csak el.

Sokszor feszültségnek vagy nyűgösségnek is betudhatja gyermeke egy-egy mozdulatát, ezért jó, ha az újdonsült édesanya tisztában van az újszülött-reflexekkel. Ezek többsége, ahogy a baba növekszik, idővel elhalványul majd, némelyek pedig kissé átalakulva, de egész életén át elkísérik az embert. Fontos szerepük van abból a szempontból, hogy beindítsák a korai mozgásfejlődést, a különböző izmok erősödését és a baba és az édesanya kötődését erősítsék.

baba 2
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Járóreflex

Ugyan még nem tud járni, és a saját testsúlyát sem képes megtartani, de ha a babát hóna alá nyúlva felemeljük, a lábai padlóhoz érésekor egymás elé próbálja majd azokat rakosgatni. Ez a reflex két hónapos koráig él, majd újra előjön egyfajta tanult viselkedésként, amikor járni tanul majd.

Kereső- és szopóreflex

Ha megérintjük a kicsi orcáját vagy a szája környékét, automatikusan az inger irányába fog fordulni, kinyitja majd a száját és szopó mozdulatokat kezd vele végezni – ez a reflex a táplálkozással, édesanyja mellének keresésével függ össze. Szerencsés esetben 3-4 hónapos kora körül kezdi ezt kinőni, és a reflex a nyelv, a száj- és garatizmok fejlődésében is nagy szerepet játszik.

Moro-reflex

Amikor a baba úgy érzi valamiért, hogy leesik valahonnan, mert például nincs megfelelően támasztva a feje, olyankor megfeszíti a törzsét, tengericsillagként kitárja végtagjait és sírni kezd. A veszélyjelzésben van fontos szerepe, és azt üzeni vele édesanyjának, hogy „Vegyél fel!”. Nagyjából két-három hónapos koráig aktív, utána a tudatos megijedési reakció veszi majd át a helyét.

Nyelvnyújtó-reflex

Négy és hat hónapos kor között fog eltűnni az az automatikus mozdulat, melynek során a szájába kerülő idegen dolgokat a baba a nyelvével kilöki a szájából. Ez megelőzi, hogy megfulladjon valamitől, és eltűnése jelezheti, hogy érdemes elkezdeni a hozzátáplálást.

baba reflex vizsgálat
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Babinski-reflex

Babinski-reflexnek nevezzük, amikor a baba talpát ingerelve a lábujjai szétnyílnak, nagylábujja felfelé mozdul, talpa pedig ívesen megfeszül, azonban ez a járás tanulása során ellentétes mozdulattá alakul át. Ha nem így van, akkor járási nehézségek alakulhatnak ki felnőttkorban, ezért fokozott figyelmet kell arra fordítani, hogy a reflex eltűnjön egyéves kor körül.

Aszimmetrikus tónusos nyaki reflex

A háton fekvő csecsemő fejét fordítsuk óvatosan az egyik irányba, és látni fogjuk, hogy amerre fordul, az a karja kiegyenesedik majd, a másikat pedig a feje fölé fogja emelni. A két hónapig aktív reflex a kúszást, a mászást és a fordulást készíti elő, a szülés előtt viszont a magzatmozgásokban és a szülőcsatornán való áthaladásban van szerepe.

Fogó-reflex

A legaranyosabb mozdulatok egyike, amikor a kicsi tenyerét simogatva ő megmarkolja az ujjunkat, és nem akarja elereszteni. Így próbál meg minél szorosabb kontaktust kialakítani velünk, a fogó-reflexnek köszönhetően. Próbáljuk ki ezt a baba talpánál is – az eredmény ugyanaz lesz. Eltűnésére a kezeknél három, a talpaknál 10-12 hónapos korig kell számítani.