Barion Pixel Így válhatsz könnyedén ökoszülővé – Coloré

Így válhatsz könnyedén ökoszülővé

2021. 02. 24.

Egy kisbaba nagyjából 4.000-6.000 pelenkát használ el, mire szobatiszta lesz.

Egy kisbaba nagyjából 4.000-6.000 pelenkát használ el, mire szobatiszta lesz. Ez a mennyiség az eldobható pelenkák esetében közel 1 tonna nehezen lebomló veszélyes hulladékot jelent, melynek lebomlási ideje 50 és 500 (!) év közé tehető. Ezzel szemben a mosható textilpelenka használatával alig emelkedik a kommunális hulladék mennyisége. Ráadásul, környezetbarát tulajdonsága mellett, még gazdaságosabb is.
A mindenki által jól ismert eldobható pelenka az 1960-as években, Amerikából indult hódító útjára. A gyártóknak az volt a céljuk, hogy megkönnyítsék az anyukák dolgát, például az utazások során. Igen ám, de azzal ők maguk sem számoltak, hogy a termékük ennyire népszerű lesz, és ennek bizony komoly ára lett: rengeteg szemét keletkezett belőle, ami hatalmas környezeti terhelést jelent.
„Egy baba után 1-1,5 tonna pelenka hulladék keletkezik, ami sajnos csak 50-500 év alatt bomlik le, szóval az a gyerek, aki közben felnő, akár még láthatná is a saját pelenkáját. Léteznek ma már ökopelenkák, melyek kevesebb vegyszert tartalmaznak, sőt, néhánynak már vannak lebomló részei is, de ezen a téren még hova fejlődni. A mosható pelenkát viszont mindenki ismeri, igaz, ma már teljesen máshogy kell elképzelni, mint 40-50 évvel ezelőtt” – mondja Farkas Veronika, aki 9 éve foglalkozik a mosható pelenkázás tanításával.

temiti 1 1
Farkas Veronika Fotó: temiti.hu


A mosás csak egy 10 perces rutin

„A mai mosható pelenkák közül soknak olyan a tapintása, mint egy igényes gyerekruhának vagy egy francia luxus fehérneműnek: kellemesen puha, vékony anyagú. Ezeknek a pelenkáknak minden része mosható. Van egy vízálló külső rész, abba kerül egy nedvszívó betét, és arra egy székletfogó lap. Ez a papírbetét az, ami felfogja a baba székletét és a pelenkában azt, ami nagyon is oda való, nem pedig a baba hátára vagy bodyjára. Amikor én elkezdtem ezzel foglalkozni, teljesen ufónak néztek, hogy „Úristen, a 21. században valaki mossa a pelenkát!” Pedig ez egy teljesen élhető dolog, a befektetett energia egyensúlyban van a megtérülési energiával. A mosás meg igazából egy 10 perces rutin” – teszi hozzá Veronika.

temiti 1
Forrás: temiti.hu

Bőrbarát, vegyi anyagoktól mentes


Sokan nemcsak a környezetvédelem miatt, hanem a baba védelme miatt is a mosható pelenkát választják. „Teljesen bőrbarát, vegyi anyagoktól mentes, és sokkal jobban szellőzik, mint az eldobható. Emiatt nem pállik be alatta a baba bőre, ami különösen a kisfiúk nemi szerve miatt fontos. Ráadásul itt a méretek sem okoznak annyi macerát. Vannak az állítható méretű pelenkák – 5-6 kg-os kortól szobatisztaságig – és vannak olyanok, amiket méretenként kell váltani. De jellemzően itt is csak 2-3 méretre van szükség – mondja Veronika, aki szerint a mosható pelenka mindig egy sokkal olcsóbb megoldás lesz, még akkor is, ha elsőre drágábbnak tűnik.
„Az eldobható pelenkából sokkal több kell, még akkor is, ha valaki a legolcsóbbat választja. Egy gyerek „kipelenkázása” 250 ezer Ft-ra jön ki, míg a mosható pelenkából a készlet 70-80 ezer Ft-ból megvan. Ráadásul ez jó lehet a következő gyereknek is, de el is lehet ajándékozni, sőt, már van egy nagyon erős másodkezes értékesítése is.”


Van segítség a választásban


Ma már legalább 50-féle mosható pelenka márka van a piacon: hatalmas a fazon-, a minta- és az anyagválaszték. Ezek között olykor nehéz eligazodni, de ebben is van segítség. „Nekem az a célom, hogy aki elkezd mosható pelenkát használni, az boldog legyen ettől a döntéstől. A bemutatótermünkben van tanácsadás, lehet jönni már várandósan, és akár babával is. Mindig a szülők igényeihez igazítjuk a megoldást, mert van, akinek az a fontos, hogy formás legyen benne a baba, van, akinek a gazdaságosság a szempont, és van, aki a gyorsan száradó lehetőséget részesíti előnyben. Akik már babával érkeznek, rá is próbálhatják a babára, így biztosan a legjobb választás mellett döntenek” – mondja a szakértő.
A koronavírus-járvány miatt a személyes tanácsadást egy e-mailes tanfolyammal is ki lehet váltani, ami mindenki számára hozzáférhető, és ingyenes. De a járványügyi intézkedéseket szigorúan betartva személyesen is el lehet menni a bemutatóterembe.

Borítókép forrása: temiti.hu