Barion Pixel Amit senki nem mond el az újszülöttekről – Coloré

Amit senki nem mond el az újszülöttekről

2021. 09. 22.

„Az új anyukák valójában egy tudományos kísérlet résztvevői, aminek célja annak bizonyítása, hogy az alvás nem feltétlenül szükséges az élethez.” A vicces idézet a Facebookon keringett egy időben, és valóban sokat elárul a baba és a mama életének első heteiről.

Jó poén, de annak nem okvetlenül őszinte a mosolya, aki átélte már azt az első, stresszes időszakot, amikor hazahozzuk az újszülöttet a kórházból. Boldog vagy, hiszen végre itt van, rá vártál kilenc hónapig. Közben óriási a feladat, akár az első gyermekről beszélünk, akár a másodikról, hiszen az életetek mindenképp a feje tetejére áll.

Testi és lelki gyötrelmek

Testileg nem vagy a topon még akkor sem, ha semmi probléma nem volt a szüléssel, és ehhez jön az, hogy eleinte tényleg nem alszol. A tej megindulása is lehet fájdalmas, de legalábbis stresszes, pont úgy, mint a baba súlyának méregetése: eleget evett? Lelkileg pedig kész katasztrófa az egész.

New,born,baby,boy,resting,in,mothers,arms.
Egy újszülött az egész család életét fejreállítja / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

A hormonok szórakoznak veled, itt van a baba, akivel semmit nem tervezhetsz meg. Az egyik nap szépen működik, amit a könyvek tanácsolnak – evett, pelenkáztad, elaludt –, másnap viszont egy boldog kisbaba helyett egy kivörösödött arcú bőgőmasinával küszködsz, és nem érted, hogy mi a baj. Az ember állandóan aggódik azért, hogy minden rendben legyen, nőjön, ne legyen beteg, jusson elég friss levegőhöz és így tovább.

Mégsem cserélnénk el semmiért

Ha ez elég borzasztóan hangzik, akkor hozzáteszem azt az abszurdnak tűnő tényt, hogy a legtöbben mégis visszasírjuk ezt az időszakot. Nem sokszor fordul elő, hogy ennyire ki van szolgáltatva neked egy babaillatú tündérke, aki a vidám pillanataiban olyan feltétel – és kritika nélküli – bizalommal és szeretettel néz rád. Gyorsan múlik az idő, őrizd ezeket a pillanatokat kincsként!

Ez talán a legjobb tanács, de azért még néhányat hozzátennék a végére. Ne szakadj bele a munkába, inkább kérj bátran segítséget a családtagjaidtól. A nagymamák, nagypapák, nagynénik, nagybácsik vagy barátok általában boldogan átvállalják a felügyeletet. Ha más nincs, keressetek egy bébiszittert, megéri, hogy néha kikapcsolódhatsz.

Ne aggódj annyit, a babák sokkal erősebbek, mint hisszük. Ha pedig szülés utáni depresszióban szenvedsz, tudd, hogy nem vagy egyedül. Az újdonsült anyukák 10 százalékát érinti ez a betegség. A legjobb, ha szakemberhez fordulsz, tudnak segíteni.

Nyitókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix