Barion Pixel Az 5 legképtelenebb farsangi jelmez-ötlet – Coloré

Az 5 legképtelenebb farsangi jelmez-ötlet

2021. 02. 13.

Szülők történeteiből csemegéztünk a nem mindennapi farsangi jelmezekkel kapcsolatban.

A kisgyerekes szülők számára a farsangi időszak igazi kihívás. A gyerkőc a lehető legképtelenebb ötletekkel áll elő jelmez terén, mi pedig csak vakarhatjuk a fejünket, hogy teljesíthessük a gyerek kívánságát. Anyukákat kérdeztünk arról, melyek voltak a legkínosabb jelmezötletek, amiket csemetéik kitaláltak és vajon megvalósították-e őket.

Vasaló

Kornélia: „A kisfiam közölte, hogy vasalónak akar beöltözni farsangkor. Hiába próbáltuk meggyőzi az apjával, hogy legyen inkább lovag vagy superman, esetleg kutya, ő kitartott a vasaló mellett. Nagy nehezen összehoztuk neki a jelmezt egy hatalmas kartonból, amit ezüst színűre festettünk, előre rögzítettük, majd lepedőbe burkoltuk a gyereket és fogantyút is kapott a hátára. Mozogni nem nagyon tudott benne, de megnyerte a jelmezversenyt.”

Konnektor

Szilvi: „A kislányom konnektor akart lenni farsangon, nem is értettük, miért. Szerencsére sikerült lebeszélni róla, mert gondban lettünk volna a jelmezzel. Végül hercegnő lett, a tüllszoknyának nem tudott ellenállni.”

Hajléktalan

Emese: „A kisfiamat valamiért nagyon érdeklik a hajléktalanok, mindig oda kell mennünk hozzájuk és adunk nekik pénzt. Szinte meg sem lepődtem, hogy hajléktalannak akart beöltözni farsangkor is. Adtunk rá szakadt ruhákat és a nyakába akasztottunk egy táblát, hogy ennivalóra kér. Amíg az iskolába értünk, majd elsüllyedtem, mert mindenki minket nézett, ugyanis természetesen a jelmezben akart iskolába menni.”

carnival 1256340 640
Forrás: Pixabay

Túrórudi

Ildi: „Zsombi kedvence a túrórudi, és farsangon is ennek akart beöltözni. Amikor túljutottam az első sokkon, elkezdtem agyalni a jelmezen, végül kartonból és egy pöttyösre festett lepedőből megoldottuk.”

Felhő

Kati: „Bogi felhő szeretett volna lenni a farsangon, ehhez egy csomó régi ruhából kiszedtem a vatelin-bélést és lazán összeöltöttem őket úgy, hogy az anyagot is megcsavartam néhol, hogy a felhőnek legyen hullámos széle. Hatalmas sikere volt és végül egyszerű volt elkészíteni is. „