Barion Pixel Alsónemű?! Ezeket osztják meg egymással a párok – Coloré

Alsónemű?! Ezeket osztják meg egymással a párok

2021. 02. 24.

Te megosztanád a pároddal a fogkefédet vagy a bugyidat?

Egy brit tanulmány szerint a párok szívesen megosztanak egymással sok használati tárgyat és többeknél nem létezik olyan, hogy tabu. Érzéseket, titkokat, gondolatokat, szexuális fantáziákat megosztani a kedvessel jót tesz egy kapcsolatnak, és még az intimitást is fokozza, de nézzük, milyen használati tárgyakon közösködnek a párok a legszívesebben.

Ezeket osztjuk meg szívesen a párunkkal

A felmérésben 4300 párt kérdeztek meg közösködési szokásaikról és az eredmények között akad néhány igazán meglepő tétel is. A válaszolók 84 százaléka osztja meg párjával az evőeszközét, 16 százalék azonban ódzkodik ettől. A második helyen az ajakbalzsam végzett: ezt a párok 81 százaléka használja közösen. A harmadik helyezett a törülköző lett, ezt a válaszolók 79 százaléka jelölte, ami lássuk be, nem túl higiénikus, noha előfordulhat olyan eset, hogy valamelyikünk elfelejti bevinni a fürdőbe. Ezek után jön a szemöldökcsipesz (70 százalék), a körömvágó csipesz (62 százalék), a szappan (61 százalék) és a dezodor (57 százalék). Utóbbinál azért kicsit felvontuk a szemöldökünket, de léteznek azért ma már uniszex illatok is, ez tény.

morning 3436657 640
Forrás: Pixabay

Kevesebb, mint a válaszolók fele osztja meg párjával ezeket

a válaszolók kevesebb mint 50 százaléka osztja meg a kedvesével a fogkeféjét, noha ez még így is 39 százalék, ami azért meglepően sok. Az alsónemű azonban még megdöbbentőbb: itt a párok 27 százaléka, azaz minden negyedik pár osztozik közös alsóneműn. A borotvára 22 százalék mondott igent, azaz hogy szerelmével közösen használják, de ezen igazából a bugyi (esetleg melltartó?!) után már meg sem lepődtünk igazán.

Borítókép forrása: Pixabay