Barion Pixel Ágas-bogas megoldás – Coloré

Ágas-bogas megoldás

2020. 11. 23.

Nézz körül a környezetedben és találd meg az alkotásra alkalmas anyagokat. Nemcsak az ősz színeit viselő levelek adhatnak dekorációs anyagot, hanem a faágak is.

Az a jó az őszben, hogy tele van lehetőséggel. Ehhez azonban az szükséges, hogy meglássuk benne azokat. Egy őszi séta során gesztenyét, makkot, diót, leveleket éppúgy lehet gyűjteni, mint apróbb faágakat. A faágak válnak ugyanis most fő alapanyagunkká. A legtöbbünkről elmondható, hogy szeretjük a természetes anyagokat és azzal berendezni otthonunkat. A fa az egyik általánosan használt, természetes alapanyag, amellyel most dolgozhatunk.

 

Sok vékonyabb ágból egy levél

Nem kell hozzá más, mint néhány faág. Lehet hosszabb is, mert azt méretre lehet vágni, törni. Egy hosszabb ágat hagyj meg. Ez lesz a faágból elkészített leveled alapja. A rövidebb ágacskákból pedig tetszőleges formában alakíthatsz ki levélformát a szár köré. Használj ragasztópisztolyt a leveled darabjainak rögzítésére. Az elkészült levél önmagában is megállja a helyét dekorációs elemként, de levelekkel, termésekkel, akár üres csigaházakkal tovább bolondíthatod a megjelenését.

 

 

Asztali vagy ajtódísz ágakból

A rövidebb és vékonyabb faágakat egymást keresztezve össze kell ragasztani úgy, hogy kör alakot formáljanak. A színes levelek, termések az elkészült koszorú díszeiként jól fognak mutatni. Kikerülhet a bejárati ajtóra vagy akár az asztalra. A közepébe helyezett mécses pedig még hangulatosabbá teheti a megjelenést.

 

Agas 1

Termésfa

Ha van egy kisebb üres, használaton kívüli csereped, akkor azt töltsd fel kisebb terméssekkel. Dugj közé egy hosszabb és egyenes faágat, amely a termésfád szárát képezi majd. Ragasztópisztoly segítségével kezdd el a makkot, gesztenyét, apró diót összeragasztani, hogy egy gömböt kapj. Az elkészült termésgömböt ragaszd a cserépbe „ültetett” faág tetejére és gyönyörködhetsz a saját termésfádban.

 

Faágas halloween

Közeleg haloween. Ha nem is akarod csupa rémisztő dekorációval ellátni az otthonodat, egy faágból készült pókháló a gyerekszoba ajtajára még kikerülhet. Néhány faágra van szükséged, amelyek a háló alapját adják meg. A végeknél összeragasztott ágak közé már csak fekete cérnát kell pókhálószerűen kifeszíteni. Kartonból pókot is vághatsz ki, de ha ez már túl sok lenne, akkor színes levelekkel tűzdelheted meg.

 

Tavaszt idéző

Még alig léptünk az őszbe, de te már a tavaszt várod? Színes virágokkal díszítsd otthonodat. Noha ezek nem valódi virágok lesznek, azonban tartósak és színesek. A virág szárát a faágak adják. A színes filcanyagból összeállított különböző formájú szirmok és levelek fogják otthonodat díszíteni.

Agas 2

Poháralátét

Az egyforma vastagságú és hosszú faágakat összeragasztva vagy cérnával összekötözve kiváló, ötletes és természetes poháralátét készülhet.

 

Minél görbébb az a jobb

Gyűjts össze különféle ágakat. Lehet elágazó, görbe, vastagabb és vékonyabb is. Egy befőttesüvegbe belehelyezve roppant egyszerű dekorációt nyerünk. Egy kicsit fel lehet dobni az üveget azzal, hogy a ragasztóval bekent felületre madzagot tekerünk.

 

Nagyobb ágból fogas

Jóval vastagabb és masszívabb faágra van szükségünk akkor, ha abból fogast szeretnénk kreálni. Egy farönkből vágott nagyobb szelet lehet a fogas alapja, talpa, amelybe bele kell állítani a fogasként funkcionáló ágat.

 

Ágas képkeret

Vegyél négy faágat, amelyből egyszerűen elkészítheted a képkeretet, ha a sarkoknál raffiával vagy madzaggal összekötöd azokat. Asztalra állítható, de függő képkeret is kihozható abból.