Kismamákat kérdeztünk, mik azok a mondatok, amitől a falra másztak.
Várandósan vagy kisgyerekes anyukaként rendszeresen találkozunk kéretlen tanácsokkal, megjegyzésekkel és olyan kérdésekkel, amiktől a falra mászunk. Egy baba-mama csoportban érdeklődtünk, melyek voltak azok a megjegyzések, amikkel ki lehetett volna űzni a világból a várandós vagy éppen frissen szült anyukákat.
„Mozogsz eleget?”
„A legidegesítőbb a mozgok-e eleget kérdés volt várandósan. Erre mindig azt válaszoltam, hogy persze, amikor két óra alvás után kelek a nagyobbikhoz, lábujjhegyen futásban rohanok hozzá, hogy ne keljen fel a család, na te tudsz ilyet? Ja és közben tegyél egy 6 kilós hátizsákot is magadra, hogy sejtésed legyen, milyen ez nagy pocakkal.”
„Ugye tudod hogy nem kell kettő helyett enned?”
„Én attól kaptam hülyét, amikor minden második ember fontosnak tartotta elmagyarázni, hogy a kettő helyett evés terhesen már nem divat. Komolyan mondom, enni is alig mertem mások előtt, mert háromból egy ember tuti ezzel jött.”
„Ketten vannak?”
„Aham, szóval egy bálna vagyok? Kösz szépen! Nem, egyedül van a gyerek a hasamban, de lehet, hogy tíz kilós lesz. Vagy tizenöt. Ez volt a válaszom erre a kérdésre mindig, és ezt kétnaponta megkaptam.”
„Szoptatni fogod?”
„Hát most komolyan, tényleg a mellemről kell társalognom a huszadik ismerősömmel? Elképesztő, de terhesen szinte mindenki ezt kérdezte tőlem. Egy idő után direkt azt mondtam, hogy nem, tápszeres gyerek lesz, erre elhallgatott mindenki. Legalább nem forszírozták.”
„Van elég tejed?”
„Na hát amikor megszületett a kislányom, mindenki hirtelen szoptatási tanácsadóvá avanzsált. Az mindegy volt, hogy a gyerek jól evett, jól aludt, jól fejlődött, de nekem szaporítanom kellett volna a tejem, vagy fejnem, vagy csodaételeket enni. Sokszor olyan ellentmondó tanácsokat kaptam, hogy csak röhögtem magamban.”
„Megfoghatom a hasad?”
„Az legalább a jobbik eset volt, ha megkérdezték. Általában kérdés nélkül ment a tapperolás, amikor már nagy volt a hasam. Nem is értem, mit gondolnak ilyenkor, hisz ez még az én testem, könyörgöm. Egy idő után csak azt válaszoltam, hogy persze, ha én is a tiédet.”
„Kisfiú?”
„Nyáron született a kislányom, nyitott babakocsiban, nyakig rózsaszínben sétáltattam és megkérdezte a szomszéd, hogy kisfiú-e. Mondtam, hogy kislány, erre közölte nagy bölcsen, hogy nem baj, csak egészséges legyen. Hát kiakadtam.”
„Jó baba?”
„Ez a jó baba kérdés valahogy nagyon becsípődött mindenkinek. Kivétel nélkül minden ismerősöm megkérdezte. Hát egy újszülöttre mit lehet mondani? Eszik, alszik, sír. Baba. Hogy is lehetne rossz baba? Nem is értettem.”
„Máris jön a tesó?”
„Négy hónapos volt a kisfiam, amikor séta közben megállított egy ismerősöm. Csodálta egy darabig a kicsit, majd végigmért és gyanakodva elidőzött a tekintete a hasamon. Máris jön a tesó? – kérdezte. El tudtam volna süllyedni szégyenemben. Pedig nem is maradt olyan nagy a hasam, egész gyorsan leadtam a felszedett kilókat, legalábbis egészen addig így gondoltam.”
„Egyben vagy még?”
„Már hét hónapos terhesen is mindenki azt kérdezgette, egyben vagyok-e még. Volt, aki személyesen kérdezte, miközben látta a nagy pocakom. A végére ordítani tudtam volna minden alkalommal, amikor megkérdezték, főleg, hogy két héttel túlhordtam a babát.”
Borítókép forrása: Pixabay